Vezető egészségügyi probléma

2020.03.01. 07:42

Nőtt az elhízott amerikai felnőttek száma

Minden tíz amerikai felnőtt közül négy elhízott – állapította meg az amerikai járványügyi központ (CDC) csütörtökön közzétett friss felmérése.

Forrás: Shutterstock

A jelentést készítő kutatók szerint tízből csaknem egy felnőtt súlyosan elhízott.

A felméréshez 2017-2018-as egészségügyi adatokat vettek alapul, amelyekben szerepelt a részt vevő több mint 5000 páciens magassága és testsúlya.

A kutatók megállapították, hogy az elhízottsági arány 42 százalékos volt, magasabb, mint 2015-2016-ban, amikor egy hasonló felmérésben még 40 százalékos volt ez az arány.

A súlyosan elhízottak aránya a friss adatok alapján 9 százalékra nőtt, a korábbi 8 százalékról.

A jelentés készítői ugyanakkor megjegyezték, hogy mivel túl kicsi volt a reprezentáció, a megállapított növekedés statisztikailag nem jelentős, matematikailag megvan az esélye, hogy az arány valójában nem emelkedett ennyire.

Ugyanakkor az világos, hogy az amerikai felnőttek körében egyre több az elhízott

hangsúlyozta Cynthia Ogden, a CDC jelentésének egyik szerzője.

Ötven évvel ezelőtt minden száz amerikai felnőtt közül csak egy volt súlyosan elhízott, manapság ez tízszer olyan gyakori. Az elmúlt két évtizedben 40 százalékkal nőtt az elhízottak aránya.

Az eredmények arra utalnak, hogy

több amerikainak lesz cukorbetegsége, szívbetegsége, rákja figyelmeztetett William Dietz, a George Washington Egyetem elhízásszakértője.

Az elhízás az Egyesült Államok egyik vezető egészségügyi problémája.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!