szavazásértékelés

2020.08.27. 11:24

Olvasóink többsége nem mozdult ki otthonából a nyaralás ideje alatt

A kérdés az volt, milyenre sikeredett az idei nyár.

Forrás: Shutterstock

Legutóbbi szavazásunk alkalmával arról faggattuk olvasóinkat, mennyire érintette nyaralásukat a koronavírus, vagyis milyenre sikeredett az idei.

A voksolók 48%-a maximálisan komolyan vette az óvintézkedéseket, magyarán szinte ki sem mozdultak otthonról, ami azért reméljük nem azt jelentette, hogy a lakást sem hagyták el. Igaz, fanyarra sikeredett ez a nyár, azonban és ezt nem közhelyesen értjük, számos olyan látnivalót fedezhetünk fel környezetünkben, amiről addig fogalmunk sem volt.

Olvasóink 40% -a szavazott arra, hogy bátorra sikeredett a nyaralás, vagyis egy-egy hazai úti célig azért elmerészkedtek, amivel, valljuk be, ha minden óvintézkedést betartottak, nem is lehetett semmi probléma.

10% voksolt arra, hogy számukra az idei nyár is csak olyan volt, mint a többi, amolyan ereszd el a hajamat módra, ők valószínűleg elsősorban nem a védekezéssel foglalkoztak, hanem a nyár szeretetével. Bátraké a szerencse, ahogy a régi mondás tartja, s mi csak reménykedünk benne, hogy senkinek nem esett komolyabb baja.

Olvasóink 2% – a közelebbről is megismerkedett a vírussal, ami minden bizonnyal azt jelenti, hogy átestek a tűzkeresztségen, reméljük azonban, hogy komolyabban nem betegedtek meg, csupán „átfutott” rajtuk a koronavírus. Gyors gyógyulást és jó egészséget kívánunk nekik. [eweb-voting id="4217525"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!