fejlesztési lehetőség

2021.03.03. 08:00

Online felmérés indult az elektronikus ügyintézési szokások feltérképezésére

Online felmérést indított az elektronikus ügyintézési szokások feltérképezésére az e-közigazgatási rendszerek működtetésében központi szerepet betöltő Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. – tájékoztatta az MTI-t a szolgáltató, amely azt is kiemelte: az előző évhez képest 2020-ban ötszörösére nőtt a Magyarország.hu látogatóinak száma.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A NISZ Zrt. a Magyarország.hu oldal működésével, valamint az ott elérhető elektronikus szolgáltatásokkal kapcsolatban várja a felhasználók visszajelzését. Céljuk az eredmények nyomán a Magyarország.hu portál továbbfejlesztése, illetve a felületen elérhető információk és a hivatali ügyekhez kapcsolódó szolgáltatások bővítése. A kérdőív az éppen egy éve megújult központi e-ügyintézési portálon érhető el, kitöltése anonim és csak néhány percet vesz igénybe.

Közleményükben kiemelték: a jól működő, költséghatékony és leginkább ügyfélbarát e-közigazgatás kialakítása már világszerte elvárás. Az elmúlt években egyre többen váltak nyitottá az elektronikus szolgáltatásokra, ez a tendencia pedig a koronavírus-járvány kitörése óta felgyorsult.

A Magyarország.hu oldalát 2020-ban csaknem 51 millió látogató kereste fel, ez ötszöröse a 2019-ben mért látogatószámnak.

Emellett a felületen elérhető szolgáltatásokat is egyre többen veszik igénybe: 2019-ben összesen mintegy 4 millió ügyindítás történt az oldalon, 2020-ban ez a szám már elérte a 13 milliót.

A központi elektronikus ügyintézési portálhoz, a Magyarország.hu portálhoz annak 2018-as indulása óta már 132 szervezet csatlakozott, köztük számos hivatal mellett 12 közüzemi szolgáltató ügyei is elérhetők a honlapon. Jelenleg mintegy 1900 különböző ügy várja a felhasználókat, több mint 1500 elektronikusan is elintézhető.

2020-ban a legnépszerűbb elektronikus ügyintézési szolgáltatás a Jármű Szolgáltatási Platform adatigénylése volt. Ezt követték az eBEV szolgáltatások. A harmadik leggyakrabban használt szolgáltatás a kormányablakba, okmányirodába való időpontfoglalás volt. Ezt követte az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT). Az ötödik legnépszerűbb pedig az ingatlankereső online földhivatali szolgáltatás tulajdoni lap lekérdezése volt – olvasható a NISZ Zrt. közleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!