élmény képekben

2020.10.14. 12:21

Országos rajzpályázatot indít a Debreceni Állatkert

Az első három helyezett és a közönségdíjas csoportos állatkerti látogatást és szakvezetést, valamint vidámparki kalandokat nyerhet.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Ivana P. Nikolic

Országos rajzpályázatot indít a Debreceni Állatkert, a beérkezett alkotások közül a szakmai zsűri közreműködésével kiválasztott első három helyezett, továbbá az intézmény közösségi oldalán megszavazott közönségdíjas pályamunka részesül majd a csoportos állatkerti látogatást és szakvezetést, valamint vidámparki kalandokat magában foglaló díjazásban – közölte a Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft. kedden az MTI-vel.

A Nagyerdei Kultúrpark a járványügyi helyzetben is több mint 17 hektáron szolgál a környezeti nevelés színteréül és biztosít lehetőséget a tantervhez illeszkedő vagy tanórán kívüli foglalkozások megtartására. A tanulók feleleveníthetik az előző tanévben vagy a szünidőben megélt állatkerti élményeiket, ezért a szervezők országos iskolai rajzpályázatot hirdetnek Álmaim állatkertje címmel – olvasható a közleményben.

Mint írják, az ország bármely iskolájából lehet jelentkezni osztályonként egy átélt vagy elképzelt állatkerti élményeket illusztráló alkotással. A rajzok bármilyen technikával készülhetnek, például ceruzával, filctollal, zsírkrétával, festékkel, mérete azonban csak A/4-es lehet.

A pályamunkákat postán lehet elküldeni vagy személyesen az állatkerti pénztárnál leadni nyitva tartási időben december 11-ig.

Az intézmény telefonon fogja értesíteni a nyerteseket, ezért kéri, hogy a pályamunka hátoldalán vagy a leadott anyag mellékletében a pontos név és cím mellett telefonos elérhetőség is szerepeljen.

Bővebb információk a www.zoodebrecen.hu weboldalon találhatók – áll az összegzésben.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!