lehetőségek

2020.09.27. 10:41

Rendkívül népszerű a Kooperatív doktori program

Az első 100 ösztöndíjas helyre összesen 536-an adtak be pályázatot.

Forrás: Shutterstock

Hatalmas érdeklődés kísérte az idén először meghirdetett Kooperatív doktori programot: az első 100 ösztöndíjas helyre összesen 536-an adtak be pályázatot – jelentette be Schanda Tamás.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára kifejtette,

hogy az új ösztöndíjprogram jelentős támogatással segíti a vállalati együttműködésben folytatott doktori tanulmányokat, elsősorban a matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai területeken.

Az ITM pénteki közleménye az államtitkár szavait idézve kifejti: a program elsődleges célja az, hogy ösztönözze az ipari igényeket követő tudományos életutakat és a kutatói utánpótlást, ezzel is növelve a hazai gazdaság versenyképességét.

Schanda Tamás hozzátette, hogy a tudományos és az üzleti világ közötti kapcsolatépítés most még fontosabb, mint a korábbi években, hiszen a koronavírus-járvány a gazdaságot is veszélyezteti, a kormány célja és feladata pedig az, hogy megvédje a magyar emberek munkahelyeit, a családok megélhetését.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett Kooperatív Doktori Programban a nyertesek tanulmányait és kutatásait 12-48 hónapon keresztül havi 200-400 ezer forint ösztöndíj segíti.

Emellett az ösztöndíjat elnyert hallgatója után támogatást kap a doktori iskola és a témavezető, valamint a bevont vállalati szakértő – ismertette az ITM közleménye.

A Magyarországon elért tudományos eredmények nemzetközi mércével mérve is jók, de gyakorlati hasznosulásuk a társadalomban és a gazdaságban további támogatást igényel. A Kooperatív doktori program is éppen azt szolgálja, hogy a doktori képzésben részt vevő hallgatók piaci viszonyok között hasznosítsák tudásukat a partnervállalatoknál végzett munkájuk során. Az ösztöndíj elsősorban a fiatal kutatóknak biztosít új lehetőséget a kiugrásra és a célzott karrierépítésre a kutatás-fejlesztés és az innováció világában.

A beadott pályázatokat egy erre a célra létrehozott szakmai testület, a Kooperatív Doktori Kollégium bírálja el, amelyben minden érdekelt fél – a felsőoktatás, a vállalati szféra és a finanszírozó szervezet – képviselői is helyet kapnak. A nyertesekről 2020. október végéig születik döntés – olvasható az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményében.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!