Járvány

2020.03.18. 23:05

Szájmaszkot varrnak és adományt gyűjtenek a szeretetszolgálatok

A koronavírus-járvány mindenkit érintő gazdasági és társadalmi hatásaira figyelmeztet több segélyszervezet, adakozásra kérve az embereket.

Szájmaszkok készülnek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tiszaburai varrodájában

Forrás: maltai.hu

Az Ökumenikus Segélyszervezet szerdai közleményében arra kéri az embereket, hogy saját problémáik mellett azokról se feledkezzenek meg, akiknek eddig is gondot okozott a mindennapi megélhetés, és akiket most még súlyosabban érintenek a veszélyhelyzet következményei.

„Ha fizikailag most nem is szabad egymás kezét fognunk, a szó átvitt értelmében nem engedjük el a bajban a rászorulók kezét!”

– hangsúlyozza Lehel László, a Segélyszervezet elnök-igazgatója a közleményben.

Ennek érdekében az Ökumenikus Segélyszervezet rendkívüli adománygyűjtést indított honlapján, a segelyszervezet.hu/koronavirus oldalon, ahol bankkártyás befizetéssel segíthetjük munkájukat. Aki átutalással járulna hozzá tevékenységükhöz, a 11705008-20464565 számlaszámon teheti meg ezt „koronavírus” megjelöléssel.

A beérkező adományokat a látókörükben élő, most még nehezebb helyzetbe kerülő családok segítésére – például élelmiszercsomagok eljuttatására -, illetve szociális intézményeik – hajléktalanokat segítő központok, átmeneti családi és idősotthonok – rendkívüli feladatainak támogatására használják fel. Hangsúlyozzák, hogy tevékenységüket a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács tagjaként a minisztériumokkal egyeztetve, a kormányzati útmutatásokat követve végzik.

A reformátusok is szeretnének segíteni

„Összefogás az újrakezdésért” elnevezéssel krízisalapot hozott létre és adománygyűjtést hirdet a Magyar Református Szeretetszolgálat is. A pénzből a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került embereknek szeretnének segíteni – közölte a szervezet szerdán.

Azt írták, az adománygyűjtés során befolyó összegből

alapvető élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodási szereket vásárolnak rászorulóknak, valamint a krízishelyzetbe kerülő családok lakhatási kiadásaihoz járulnak hozzá

az Együtt a lakhatásért program keretében.

Sok olyan rászoruló család van az országban, amely számára a mindennapok is kihívást jelentenek, és a járvány okozta krízis tovább nehezítheti helyzetüket – fogalmazott Juhász Márton, a szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója.

Az adományokat a Magyar Református Szeretetszolgálat 10702019-85008898-51100005 számú bankszámlaszámára várják, a közleményben az „Összefogás az újrakezdésért” elnevezés feltüntetésével. Emellett az adomany.jobbadni.hu oldalon online is lehet adakozni – tették hozzá.

Szájmaszkokat gyártanak a máltaiak

Többször használható, mosható szájmaszkok előállítására állnak át a Magyar Máltai Szeretetszolgálat foglalkoztatási programjának üzemei – közölte a szervezet szerdán. A foglalkoztatási program keretében az elmúlt években több mint száz megváltozott munkaképességű, fogyatékkal élő vagy a „munkaerőpiacon esélytelen embernek” teremtettek munkalehetőséget.

Mint írják, az új termék először a szeretetszolgálat intézményeibe kerül, amelyekben együttesen naponta mintegy 13 ezer emberről gondoskodnak.

Borítókép: Készülnek a szájmaszkok a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tiszaburai varrodájában

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!