17. alkalommal írták ki

2020.05.15. 18:21

Szeptember 10-ig lehet pályázni az Idősbarát önkormányzat díjra

Szeptember 10-én éjfélig lehet pályázni az Idősbarát önkormányzat díjra, amelynek pénzjutalmát idén egymillióról másfél millió forintra emelték – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken, a család nemzetközi napján.

Forrás: Shutterstock

Novák Katalin azt mondta, hogy a Belügyminisztériummal közösen, 17. alkalommal kiírt pályázatra olyan önkormányzatok jelentkezését várják, amelyek célzott segítséget adnak, és programokat szerveznek időseknek.

A díjat eddig 110 település kapta meg, idén 12 önkormányzat nyerheti el

– tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a családbarát gondolkodás része az idősbarát gondolkodás is, ezért a családok támogatásakor az idősekre is gondolni kell.

A koronavírus különösen veszélyes a 65 év felettiekre, ezért a járvány ideje alatt mindannyiunk közös feladata, hogy odafigyeljünk rájuk, védjük és segítsük őket

– mondta az államtitkár.

A pályázat benyújtásának feltételeiről további információk a www.kormany.hu és a www.csalad.hu honlapon érhetők el.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!