Erzsébet-táborok

2019.03.25. 18:08

Több mint 20 ezer tanuló nyaralhat Zánkán tavasszal

A tavaszi Erzsébet-táborokba mindössze ezer forint részvételi biztosíték befizetése szükséges.

Forrás: erzsebettaborok.hu

A zánkai táborhelyen a tavalyihoz képest kétszer annyi gyermeket fogad tavasszal az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány, így több mint 20 ezer tanuló táborozhat május 1. és június 5. között a Balatonnál.

Az alapítvány hétfői közleményében azt írta: a háromnapos tábori ottalvós osztálykirándulásokon

húszféle teljesen ingyenes programon vehetnek részt a gyerekek.

Ezenkívül térítésmentes a szállás és a napi ötszöri étkezés is – tették hozzá.

Részletezték: a többi között lesznek koncertek, ismeretterjesztő műsorok, mozi, kalandpark és többféle sportolási lehetőség. Továbbá néptánc és táncház, számháború, állomásos játékok és kézműves foglalkozások is biztosítják a minimum 20, maximum 150 gyermekből álló iskolai csoportok aktív kikapcsolódását.

Jelezték: a tavaszi Erzsébet-táborokba mindössze ezer forint részvételi biztosíték befizetése szükséges.

A részvételhez az erzsebettaborok.hu weboldalról elérhető E-Tábor Plusz szoftveren keresztül kell jelentkezni.

Fontos, hogy a felületre szükséges regisztrálni, a korábban már jelentkező intézményeknek és szervezeteknek is – olvasható a közleményben.

Borítókép: táborozó gyerekek

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!