tiszta mászás

2021.04.28. 16:56

Túl van az első akklimatizációs körön Varga Csaba hegymászó

Az erdélyi magyar hegymászó szombaton indult el az első akklimatizációs körre, amelyen a tervezettnél magasabbra, 7 ezer méterig jutott fel.

Budapest, 2021. április 8. Varga Csaba, a Kalifa Alpin Csapat erdélyi magyar hegymászója a Liszt Ferenc-repülőtéren 2021. április 8-án, mielőtt elindult Nepálba, hogy megmássza a Mount Everestet "tiszta", vagyis pótlólagos oxigén nélkül.

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

Túl van az első akklimatizációs körön a Mount Everest „tiszta” megmászására készülő Varga Csaba hegymászó – közölte a Kalifa Alpin Csapat kommunikációs menedzsere, Bíró Dániel szerdán az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint az erdélyi magyar hegymászó – kivárva a kedvezőbb időjárást – szombaton indult el az első akklimatizációs körre, amelyen a tervezettnél magasabbra, 7 ezer méterig jutott fel.

Az összegzés felidézi, hogy Varga Csaba április 18-án érkezett meg a Mount Everest 5330 méteren kialakított alaptáborába, egy nappal később pedig felderítette az útvonal legveszélyesebb szakaszának számító Khumbu-jégesést.

Ezt követően több napon keresztül tartó, erős havazás érkezett az alaptáborba, amely ellehetetlenítette a felfelé haladást.

Az első akklimatizációs körön az volt a hegymászó célja, hogy ismét keresztüljusson a Khumbu-jégesésen és körülbelül 6 ezer méteres magasságban építse ki az első magaslati tábort, majd ott eltöltsön 1-2 akklimatizációs éjszakát. Ha pedig lehetőség nyílik rá, megpróbálkozzon a kettes tábor elérésével – olvasható a közleményben. Az első akklimatizációs körre egyedül, mászótárs nélkül indult el.

Az alaptábor és az 1-es tábor között húzódik a Khumbu-jégesés, amely napi 1 métert mozog. Az útvonal kiépítésekor a gleccserhasadékokat kevéske biztonságérzetet adó alumínium létrákkal hidalják át, a legnagyobb veszélyt mégis 1-1 hatalmas, ingatag jégtorony összeomlása jelentheti.

A jéglabirintuson áthaladva Varga Csaba 6 ezer méteres magasságban kiépítette az 1-es tábort, azonban az erős szél miatt a sátor felállításával is nehézségekbe ütközött. Vasárnap kedvezőbb lett az időjárás, így a hegymászó megpróbálkozott a második magaslati tábor elérésével is. Ehhez az úgynevezett Hallgatás-völgyén (Nyugati-völgykatlan) keresztül vezet az út, amely nehézségét a gleccserhasadékok mellett a forróság jelentheti. Derűs, szélcsendes napokon ugyanis a levegő hőmérséklete ezen a szakaszon annyira fel tud forrósodni, hogy az szinte letaglózza a réteges mászóruházatban és súlyos felszerelésekkel mozgó hegymászókat – tartalmazza a közlemény.

„Jól éreztem magam, maradt erőtartalékom is, hogy a kettes tábor fölé is tudjak még menni, de a hőingadozás ezen a szakaszon nagyon megviseli az embert. Egyszer szó szerint forróság van, amit aztán egyik percről a másikra vált fel a 6400 méteren elvárható kemény téli hideg” – idézi a közlemény Varga Csabát.

A Kalifa Alpin Csapat erdélyi magyar hegymászója mintegy 6400 méteres magasságon kialakította a kettes tábort és ott eltöltött három akklimatizációs éjszakát, április 27-én pedig egészen 7000 méteres magasságig jutott, részben felderítve a mintegy 1100 méteres, meredek Lhoce-jégfalat. A kemény, kék jéggel borított falon való feljutás kockázatos és sokat kivesz a mászókból, ez a szakasz lesz a következő akklimatizációs kör egyik kulcsfeladata – olvasható az összegzésben.

Varga Csaba szerdán visszatért az alaptáborba. Tervei szerint néhány nap regenerálódás után indul majd el egy újabb akklimatizációs körre és ezt követően következhet a csúcstámadás.

A „Tisztán” Magyar Everest Expedíció 2021 célja, hogy Varga Csaba első magyarként, teljesítményfokozók (teljesítménynövelő szerek és pótlólagos oxigén) nélkül, „tisztán” mássza meg a 8849 méter magas Mount Everestet. Emellett az alpinista önállóan, magashegyi teherhordók segítsége nélkül mozog a hegyen, a felszereléseit is saját erőből juttatja fel a magaslati táborokba.

Borítókép: Varga Csaba, a Kalifa Alpin Csapat erdélyi magyar hegymászója a Liszt Ferenc-repülőtéren 2021. április 8-án, mielőtt elindult Nepálba, hogy megmássza a Mount Everestet „tiszta”, vagyis pótlólagos oxigén nélkül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!