DualDur

2019.08.07. 22:12

Új eljárás segíthet kimutatni a Lyme-kórt

Magyarok által kifejlesztett új eljárás segíthet, már 15-20 perc alatt megvan a laboreredmény.

Forrás: MTI

Fotó: Sóki Tamás

Bózsik Béla Pál, a DualDur nevű új módszert kidolgozó Lyme Diagnostics Kft. tudományos igazgatója elmondta, eddig az úgynevezett szerológiai vizsgálatokat alkalmazták a fertőzés kimutatására, amikor is a baktériumhoz kötődő, a szervezetben termelődő ellenanyag meglétét vizsgálják, ez azonban nem mindig sikeres, mert a szervezet néha képtelen ellenanyagot termelni.

„A jelenleg klinikai vizsgálat alatt álló morfológiai vizsgálat során a vérmintából mikroszkóp alatt mutatják ki közvetlenül a kórokozót, amelynek alakja jellegzetes, így egyértelműen felismerhető”

– ismertette az igazgató. Hozzátette,

a Lyme-fertőzés a csípés után már akár négy órával elindulhat a szervezetben, ezért rendkívül fontos a kullancs mielőbbi eltávolítása, a potrohot azonban nem szabad megérinteni, mert különben mi magunk préseljük be a fertőző anyagot a szervezetbe.

Szintén fontosnak nevezte magának az állatnak a vizsgálatát, amely Magyarországon még csak egy magánintézményben lehetséges.

„A Lyme-kór jellegzetes tünete egyébként az ízületi gyulladás és az agyidegek gyulladása”

– fűzte hozzá az igazgató.

Bózsik András, a Lyme Diagnostics Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a morfológiai módszert már 1986-ban elkezdték fejleszteni, pénzhiány miatt azonban a vizsgálatok lassan haladtak.

„Az utóbbi években kapott támogatásoknak és az Európai Uniótól a közelmúltban elnyert 3,5 millió eurós hozzájárulásnak köszönhetően azonban felgyorsultak a kutatások, így akár már egy év múlva is piacra kerülhet az új módszer” – közölte az ügyvezető. Elmondta azt is, hogy

szeretnék teljesen automatizálni a vérminták vizsgálatát, hogy minél gyorsabban elkészüljenek az eredmények.

„Korábban a megfelelő laboreredményhez 50-60 perc is szükséges volt, most manuális működés mellett már 15-20 perc alatt megvan az eredmény, amennyiben viszont sikerült teljesen automatizálni a mikroszkóp működését 6-8 perc alatt kimutatható a fertőzés” – ismertette Bózsik András.

Mi a Lyme-kór?

A Lyme-kór kullancs által okozott betegség, amely ha nem diagnosztizálják és kezelik időben, elterjedhet az ízületekben, az idegrendszerben és a szívben súlyos és tartós tüneteket okozva. Megelőzése érdekében erdőben vagy hosszú fűben érdemes a testet lefedő ruhát, kalapot viselni, illetve kullancsriasztót használni, testünk felszínét pedig ellenőrizni, és ha kell, eltávolítani az élősködőket. Ritka esetekben a Lyme-kór akár halálos is lehet.

Borítókép: a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János kutatóközpont Virológiai kutatócsoport munkatársa egy befogott kullancs fajmeghatározását végzi a kutatóközpont egyik laborjában Pécsen 2018. április 17-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!