változtatás

2018.01.17. 19:15

Új vezetőt nevezett ki a majmos botrány után a H&M

A cég egyik régi alkalmazottja a sokféleségre ügyel majd.

Sokféleségért felelős vezetőt nevezett ki az H&M svéd divatárulánc azután, hogy a közelmúltban felháborodást váltott ki honlapja, amelyen egy kapucnis pulóverüket viselő fekete kisfiút „a legmenőbb majom a dzsungelben” képaláírással illettek.

A kinevezést kedden tette közzé honlapján a cég, amely szerdán az AP amerikai hírügynökséggel közölte, hogy a dolgozói kapcsolatokért globálisan felelős igazgatót, Annie Wút, a cég egy régi alkalmazottját bízta meg a sokféleség és befogadás vezetője globális posztjának ellátásával.

A cég Facebook-oldalán közölte, hogy „őszinte az elkötelezettségünk a sokféleség és a befogadás mellett, ezért neveztünk ki globális vezetőt e területre, hogy munkánkat előrevigye.”

A fekete kisfiú fotója alatti képaláírás miatt rasszistának bélyegezték az áruházláncot. A stockholmi székhelyű vállalat azzal védekezett, hogy nem szánt szándékkal készült a képaláírás. A Dél-Afrikai Köztársaságban a felirat olyan dühödt felzúdulást váltott ki, hogy tiltakozók feldúlták az H&M helyi üzleteit. Az Egyesült Államokban LeBron James kosárlabdázó és a rapper Diddy szintén felháborodásának adott hangot. A The Weeknd és a G-Eazy amerikai rapperek megszakították együttműködésüket a svéd céggel.

Az eset jól példázza, milyen fontos, hogy a multinacionális cégek tekintettel legyenek a különféle kulturális nézetekre, érzékenységre a piacokon, ahol jelen vannak.

Borítókép: Good Free Photos

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!