Május 29.

Ezen a napon

Az adatok szolgáltatója Ezenanapon.hu
2020. Május. 29.
26 éve / 1994. 05. 29.
Az 1994-es országgyűlési választások második fordulója
Az első fordulót május 8-án, a másodikat május 29-én tartották. A megjelenési arány országosan az első fordulóban 68,92%, a másodikban 55,12% volt.A választások utána a Magyar Szocialista Párt (MSZP), a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) és az Agrárszövetség (ASZ) alakított kormányt.
122 éve / 1898. 05. 29.
Megszületett Beatrice Lillie angol komikus
50 éves táncos mulatói, szórakoztatói pályafutása a "Mad Dogs and Englishmen" című dalról ismert.
8 éve / 2012. 05. 29.
Meghalt Monyók Ildikó színésznő, énekesnő
9 éve / 2011. 05. 29.
Meghalt Mádl Ferenc jogász, köztársasági elnök
1931. január 29-én született a Veszprém megyei Bánd községben. 1955-ben az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán szerzett diplomát. 1961-1963 között tanulmányokat folytatott a strasbourgi egyetem nemzetközi összehasonlító jogi karán. 1973-ig az MTA Állam és Jogtudományi Intézetében dolgozott, majd egyetemi tanár lett. 1978-tól az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara Civilisztikai Tudományok Intézetének igazgatója. 1985 óta az egyetem Nemzetközi Magánjogi Tanszékének vezetője. 1990. május 23-tól 1993. február 22-ig az Antall-kormány tárca nélküli minisztereként feladata volt az MTA felügyelete. 1991-től a bős-nagymarosi vízi erőmű kormánymeghatalmazottja is volt. 1990. augusztus 1-jétől az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsának elnökeként is dolgozott. 1993. február 22-től 1994. július 15-ig művelődési és közoktatási miniszterként tevékenykedett. 1995-ben az ellenzéki MDF, KDNP és Fidesz közös államfőjelöltje volt. 1996-tól a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke. 1999. március 15-én Széchenyi-díjat kapott az európai jog, a nemzetközi magánjog és a nemzetközi kereskedelmi jog területén kifejtett, nemzetközileg elismert tudományos munkásságáért, iskolateremtő egyetemi oktatói, valamint tudományszervezői tevékenységéért. 2000-ben az FKgP Mádl Ferencet jelölte köztársasági elnöknek. Június 6-án az Országgyűlés megválasztotta Göncz Árpád utódjaként köztársasági elnökké a harmadik fordulóban. Ekkor távozott minden addigi munkahelyéről. 2005-ben bejelentette, hogy nem vállal még egy elnöki ciklust. 2005. augusztus 5-én adta át hivatalát utódjának, Sólyom Lászlónak. Visszavonulása után emeritálta és díszdoktori címet adományozott neki az ELTE. 2011. május 29-én hunyt el. 2011. június 7-én a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben (28-as parcella 0 szakasz, 1. sor, 40. sírhely) helyezték örök nyugalomra.
17 éve / 2003. 05. 29.
Meghalt Károlyi Amy költő, műfordító, Weöres Sándor felesége
eredeti neve: Károlyi Mária
18 éve / 2002. 05. 29.
Meghalt Mátrai Sándor atléta, rövidtávfutó, 81-szeres válogatott labdarúgó
Eredeti nevén: Magna Sándor Az FTC-ben középhátvédként, a válogatottban jobbhátvédként játszott. Orosházán a stadiont róla nevezték el Mátrai Sándor Stadionnak, valamint szobor őrzi ugyanitt emlékét.
19 éve / 2001. 05. 29.
Meghalt Temessy Hédi színésznő. (Régi idők focija, Mephisto, Jób lázadása)
Kitűntetései: 1982 - Érdemes Művész, 1995 - A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje. 2001-ben hunyt el.
41 éve / 1979. 05. 29.
Meghalt Mary Pickford, Oscar-díjas amerikai színésznő és producer
Eredeti nevén: Gladys Louise Smith
43 éve / 1977. 05. 29.
Meghalt Keresztessy Mária színésznő (Fűre lépni szabad!; Pacsirta; Mici néni két élete)
Budapesten halt meg. Külvárosi legenda; Egy asszony visszanéz; Butaságom története; Déryné; Földindulás; Nincsenek véletlenek; Az Aranysárkány; Szegény gazdagok
58 éve / 1962. 05. 29.
Megszületett Csankó Zoltán Jászai Mari-díjas színész, szinkronszínész
61 éve / 1959. 05. 29.
Megszületett Rupert Everett színész (Szerelmes Shakespeare, Bigyófelügyelő)
69 éve / 1951. 05. 29.
Meghalt Maróczy Géza mérnök, sakkozó nagymester, sakkolimpiai bajnok, aki a világ egyik legjobbja volt
Szeged, 1870. március 3. – Budapest, 1951. május 29.A chessmetrics módszer teljesítmény-számításai szerint 1904 és 1907 eleje közt a világ legjobb játékosa volt.
72 éve / 1948. 05. 29.
Megszületett Nick Mancuso olasz színész (Total Recall: Az emlékmás, Úszó erőd)
Tökéletes gyilkosok; Terror in the White House; Egy ifjú jenki Artúr király udvarában; Ifjú Ivanhoe; Mint a tűz
79 éve / 1941. 05. 29.
Megszületett id. Stacy Keach amerikai színész
Chicagoban született. Filmek, melyekben szerepelt: Fegyvere van, veszélyes; The Du Pont Story; Secret Enemies
98 éve / 1922. 05. 29.
Megszületett Iannis Xenakis görög-francia zeneszerző
Romániában született. Az absztrakt matematikára alapozva hozott létre zeneműveket, melyek elnevezése stochasztikus zene.
108 éve / 1912. 05. 29.
Megszületett Pamela Hansford Johnson angol kritikus, írónő
A lélektani regényekben és irodalmi tanulmányokban volt járatos, például a "Catherine Carter".
110 éve / 1910. 05. 29.
Meghalt Milij Alekszejevics Balakirev orosz zeneszerző, zongorista és karmester, az Ötök tagja (Iszlamej)
oroszul: Милий Алексеевич Балакирев
145 éve / 1875. 05. 29.
Meghalt Izsó Miklós szobrász, a XIX. századi magyar szobrászat egyik legjelentősebb alakja
Izsó Miklós részt vett a szabadságharcban, Világos után bujdosott. Bécsben és Münchenben tanult. Legismertebb műve a Búsuló juhász című zsánerszobra, ezen kívül sok emlékművet készített, melyek közül kiemelkedik Csokonai szobra Debrecenben. Jelentősek híres kortársairól mintázott mellszobrai. A népéletből vett jeleneteket sok jelentős művében dolgozta fel.
35 éve / 1985. 05. 29.
Focirajongók összetűzése 39 halálos áldozattal és több mint 600 sebesüléssel végződött
A brüsszeli Heysel Stadionban, az angol Liverpool FC és az olasz Juventus FC mérkőzése előtt történt a tragédia. A felhergelt angol huligánok betörtek az olaszok részére fenntartott szektorba, ahol dulakodás kezdődött. A stadion omladozó oldalfala nem bírta a nyomást és az emberekre dőlt. Az áldozatok testét vaskerítés darabokra helyezték és egy halomba gyűjtötték a stadionon kívül, hatalmas futball-zászlókkal takarva le őket. Mikor a rendőrségi és mentőhelikopterek megérkeztek, a légcsavarok szele lefújta a halotti lepleket. A meccset az eset ellenére lejátszották, az összetűzések a játék alatt tovább folytatódtak. Az egészet számos tv állomás élőben közvetítette.
38 éve / 1982. 05. 29.
43 éves korában meghalt Romy Schneider német-francia színésznő (Sissi)
Ausztriában született, német és farncia állampolgár volt. Eredeti néven: Rosemarie Magdelena Albach-Retty. Legismertebb alakítása Sissi, az Osztrák császárné életét bemutató filmtrilógiában. További filmjeiből: A per, Mi újság, Cicamica?
54 éve / 1966. 05. 29.
Megszületett Spitzer Gyöngyi "Soma Mamagésa" énekes, előadóművész, műsorvezető, újságíró
Életszemléleti tanácsadó, spirituális tanító.
62 éve / 1958. 05. 29.
Megszületett Ted Levine amerikai színész (Wild Wild West - Vadiúj Vadnyugat)
Halálos iramban; Moby Dick; A szórakozott professzor; Wiseguy; Az utolsó törvényenkívüli
62 éve / 1958. 05. 29.
Megszületett Annette Bening amerikai színésznő (Fegyvertársak; Amerikai szépség)
Szükségállapot; Támad a Mars!; Szerelem a Fehér Házban; Svindlerek
64 éve / 1956. 05. 29.
Megszületett LaToya Jackson énekesnő, Michael Jackson nővére
67 éve / 1953. 05. 29.
Megszületett Danny Elfman amerikai zeneszerző (Pókember 1-2.; Chicago; Men in Black I-II.)
Nagy Hal; Terminátor 3.; Hulk; Chicago; Men in Black I-II.; A majmok bolygója; Segítség, apa lettem!; Flubber - A szórakozott professzor; Good Will Hunting; Mission Impossible; Batman; Buffy, a vámpírok réme TV sorozat; Dick Tracy; Mesék a kriptából; Beverly Hills-i zsaru; Beetlejuice; A Simpson család; Ghostbusters II; Éjféli rohanás
91 éve / 1929. 05. 29.
Megszületett Rényi Tamás rendező, színész (A pince, Krebsz, az isten)
101 éve / 1919. 05. 29.
Megszületett Huszár Klára operarendező, dalszövegíró, műfordító
103 éve / 1917. 05. 29.
Megszületett John F. Kennedy (JFK), az Amerikai Egyesült Államok 35. elnöke
1963-ban Dallasban merénylet áldozata lett.
117 éve / 1903. 05. 29.
Megszületett Bob Hope amerikai színész, író, humorista
Eredeti neve: Leslie Townes Hope
121 éve / 1899. 05. 29.
Megszületett az A-vitaminnal kapcsolatos kutatásairól ismert Cholnoky László kémikus, vegyész
Ozorán született. Kossuth-díjas. Cholnoky László 1924-ben szerzett Budapesten gyógyszerészdoktori diplomát. Pécsett dolgozott, közben tanulmányúton Grazban is járt, ahol elsajátította a szerves anyagok mikroanalitikai módszereit. 1934-ben vegyészdoktori diplomát is szerzett, 1952-ben pedig a kémiai tudományok doktora lett. Tudományos munkássága középpontjában a vitaminkutatáshoz fontos karotinoidok tanulmányozása állt, ehhez és az A-vitaminokhoz kapcsolódó kutatásairól 75 dolgozatot publikált. 1959-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.
153 éve / 1867. 05. 29.
Elfogadták a magyar országgyűlés kamarái a közösügyi javaslatot, megalapozva a kétközpontú birodalmat
Ferenc József július 28-án szentesítette. A 1867:XII. törvény megerősítette a Habsburg-monarchia országainak összetartozását az 1723-as Pragmatica Sanctio alapján, azzal a megkötéssel, hogy a "közös biztosság együttes erővel leendő védelme és fenntartása" mellett Magyarország "önállása sértetlenül fenntartható".
160 éve / 1860. 05. 29.
Megszületett Isaac Albéniz katalán nemzetiségű spanyol zeneszerző, zongoraművész
Teljes nevén Isaac Manuel Francisco Albéniz i Pascual.
164 éve / 1856. 05. 29.
Megszületett Szécsi Antal szobrász
A bécsi Akadémián tanult Edmund von Hellmer tanítványaként. A Műegyetemen a mintázás tanára lett. A legfontosabb köztéri műve a Budapest VIII. kerületében, a Baross téren álló Baross Gábor-szobor, amelyet 1898. november 20-án lepleztek le. Neobarokk stílusú épületdíszítő szobrokat (Vigadó, Országház) oltárokat (Terézvárosi templom, Józsefvárosi templom, Belvárosi plébániatemplom), valamint síremlékeket készített. Leginkább ismert alakos köztéri szobrairól, amelyek közül számos ma is megtalálható hazánk közterein. Mellszobrai közül kiemelendők Ferdinánd bolgár fejedelem, Gerlóczy Károly polgármester, Nagy Imre szinművész és Meyer tábornok hasonmása. 1903-ban a szegedi szoborbizottság elfogadta Vásárhelyi Pál szobrának tervét. A szobrot - Szécsi halála miatt - ifj. Mátrai Lajos valósította meg.
174 éve / 1846. 05. 29.
Megszületett Apponyi Albert gróf, konzervatív politikus
Az I. világháborút követő béketárgyalásokon Versaillesben a magyar küldöttség vezetője, a szerződés aláírója volt. 1891-től a Nemzeti Párt vezére volt. 1907-ben vallás- és közoktatási miniszter lett. Az 1920-as párizsi békekonferencián ő vezette a magyar küldöttséget. Több nyelven beszélt, kiváló szónoki képességekkel rendelkezett. Haláláig képviselte Magyarországot a Népszövetségben.
360 éve / 1660. 05. 29.
Angliában a polgárháború után helyreállították a királyságot
I. Károly fia, a Stuart-házból származó II. Károly lépett a trónra, Anglia alkotmányos királyság lett.
67 éve / 1953. 05. 29.
Edmund Hillary és Tenzing Norgay serpa elsőként a világon felértek a Mount Everest csúcsára
815 éve / 1205. 05. 29.
Királlyá koronázták II. Andrást, az első magyar királyt, akinek koronázási esküt kellett tennie
1177-ben született III. Béla magyar király és Chatillon Ágnes hercegnő gyermekeként. Háromszor nősült, 1200. körül vette feleségül Gertrúd merániai hercegnőt, akitől több gyermeke, köztük IV. Béla király és Szent Erzsébet született. 1213-ban Gertrúdot meggyilkolták, 1215-ben II. András újra nősült, Pierre Courtney leányát, Jolantát vette feleségül, akitől egy leánya született. 1233-ban második felesége is meghalt, majd egy itáliai őrgróf leányát, a fiatal Beatrix hercegnőt vette el. Amikor II. András elhunyt, Beatrix gyermeket várt, akit külföldön kellett megszülnie. Az utószülött István herceg származását a magyar udvar sohasem ismerte el, mégis 1290-ben, Kun László meggyilkolása után István fiát hozták haza és ültették a trónra III. Andrásként. 1188-89-ben II. András még gyermekként Halics fejedelme volt. 1196-ban, apja halála után bátyja, Imre lépett a trónra, aki egész uralkodása alatt II. Andrással vívott küzdelmet a hatalomért. 1203-ban öccse ismét lázadást robbantott ki ellene, akit Imre elfogatott és börtönbe záratott. A király közben súlyosan megbetegedett, így a pápa beleegyezésével 1204. augusztusában a kalocsai érsekkel királlyá koronáztatta egyetlen fiát, az ekkor 5 éves Lászlót, aki helyett ő tette le az esküt. Andrást kiengedte a börtönből és fia gyámjává, halála esetén az ország kormányzójává tette. Imre novemberben meghalt, így András herceg vette át a kormányzást, azonban a pápa intése ellenére a gyermekkirály jogait semmibe vette. Az özvegy királyné VI. Lipót osztrák herceghez menekült fiával és a koronázási ékszerek egy részével együtt. Nem sokkal ezután III. László váratlanul meghalt. Péter győri püspök hozatta haza a holttestét és a székesfehérvári bazilikában temette el. A Szent Korona is visszakerült Magyarországra, a királyné pedig visszatért Aragóniába. Végre trónra kerülhetett II. András. Uralkodása idején a királyi birtokok mértéktelen eladományozása vette kezdetét, így rendkívüli adó kivetésével pótolta az elveszett birtokokból származó jövedelmet, a pénzrontástól sem riadt vissza. Első felesége, Gertrúd nagy befolyást gyakorolt rá, rokonaival és egyéb idegenekkel töltötte be az ország vezető tisztségeit. 1211-ben behívta a Német Lovagrendet az országba, és letelepítette a Barcaságban. Már 1210-ben szervezkedni kezdtek ellene, végül a király halicsi távollétét kihasználva, a pilisi erdőben meggyilkolták a gyűlölt királynét. 1214-ben a főurak elérték, hogy királlyá koronáztassa Béla herceget (IV. Bélát), akit saját hatalmi érdekeik érvényesítésére akartak felhasználni. 1216-ban másik fiát, Kálmánt Halics királyává tette. 1217-ben hadat vezetett a Szentföldre. Hazatérésekor, 1218-ban anarchikus állapotok uralkodtak az országban, a kincstár teljesen üres volt. 1222-ben az elégedetlen főurak magukhoz ragadták a hatalmat, és kényszerítették az "Aranybulla" kiadására. 1224-ben az erdélyi szászok számára adott kiváltságlevelet ("Andreanum"). Uralkodásának utolsó szakaszában állandósult az ellenségeskedése fiával, Béla ifjabb királlyal, aki 1226-ban Erdély hercegeként önálló bel- és külpolitikát folytatott, 1227-ben befogadta és megkereszteltette a kunokat, létrehozta a szörényi bánságot, valamint országos méretekben megkezdte az eladományozott birtokok visszavételét. 1231-ben II. András megújította az "Aranybullá"-t, 1233-ban pedig kénytelen volt elfogadni a "beregi egyezmény"-t, amelyek az egyház hatalmának jelentős megerősödését mutatták. 1235-ben hunyt el, az egresi (ma Románia) kolostorban temették el.
hirdetés
Családtagok, ismerősök, idegenek – őket kérdezzük lézeres szemműtét előtt
kormányfői interjú / 54 perce
Orbán Viktor: itt az ideje egy újabb nemzeti konzultációnak – HALLGASSA MEG!
A gazdaságról és a koronavírusról indul egyeztetés – mondta a miniszterelnök.
Gyász
"Megállt egy szív, mely élni vágyott, pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott. Könnyes az út, mely sírodhoz vezet, a jó Isten őrködjön pihenésed felett." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk DANKOVICS JÓZSEF 79 éves korában szívébe váratlanul csend költözött. Szeretett halottunktól 2020. június 4-én 15 órakor veszünk végső búcsút a celldömölki temetőben. Lelki üdvéért a gyászmise előtte 14 órakor lesz a celldömölki katolikus templomban. Drága emléke szívünkben örökké él! Gyászoló családja
"Úgy mentél el, mint a madár, Elbúcsúzni sem tudtál. Tiéd a csend, a nyugalom. Te voltál a jóság és a szeretet, Téged elfeledni nem lehet." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy ISZAK JÁNOS 84 évesen elhunyt. Örök nyugalomra helyezése 2020. június 3-án, szerdán 14.45-kor lesz a szombathelyi, Jáki úti temetőben. Gyászmise a temetés napján 13.00 órakor az oladi Batthyány-Strattmann László templomban. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család
"Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett. Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett férj, édesapa, nagypapa KASSAI KÁROLY nyugalmazott rendőr őrnagy 75 éves korában súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. június 03-án, 11 órakor lesz a Jáki úti temetőben. Kegyeletüket egy-egy szál virággal róják le. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló családja
"Küzdöttél, de már nem lehet, Csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, Örökké él, akit szeretnek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÉMETH GÁBOR (nyug. mozdonyvezető) életének 70. évében szerető szíve megszűnt dobogni. Végső nyugalomra helyezése 2020. június 04-én 14 órakor a sárvári városi temetőben. Gyászmise a Szent László-templomban 2020. június 04-én 8 órakor. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HAJAS FERENCNÉ szül. Sütő Margit életének 71. évében örökre megpihent. Temetése 2020. június 2-án a római katolikus templomban 15 órakor kezdődő gyászmise után 16 órakor lesz a körmendi városi temetőben. Kérjük a részvétnyilvánatás mellőzését. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesanyánk, nagymamánk és dédink MÉSZÁROS ISTVÁNNÉ született Szarka Anna 2020. május 24-én, életének 79. évében elhunyt. Gyászmisét 2020. június 5-én 7.15 órakor mondunk érte a sárvári Szent László-templomban. Temetésére szűk családi körben kerül sor, a vírushelyzet előírásainak megfelelően. Emlékét szívünkben őrizzük. A gyászoló család
"Virágot viszünk egy néma sírra, de ezzel őt már nem hozhatjuk vissza. Tudjuk, hogy nem jössz, de olyan jó várni, hazudni a szívnek, hogy ne tudjon fájni. Míg köztünk voltál, mi nagyon szerettünk, hiányzol nekünk, soha nem feledünk." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága férj, édesapa MOLNÁR CSABA 58 éves korában elhunyt. Szeretett halottunk hamvaitól 2020. június 2-án 13 órakor veszünk végső búcsút a celldömölki temetőben, evangélikus szertartás szerint. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Nem foghatjuk már dolgos két kezed, Nem simogathatjuk már őszülő fejed. Nem tekint ránk aggódó szemed, Nagyon szeretünk és mindent köszönünk neked." Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó édesanya, nagymama, anyós, testvér és rokon ÖZV. HORVÁTH JÓZSEFNÉ szül. Molnár Margit életének 87. évében szerető szíve megszűnt dobogni. Hamvainak végső nyugalomra helyezése 2020. június 3-án 14.30 órakor kezdődő gyászmise után 15 órakor lesz a rábasömjéni temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik gyászunkban bármely módon osztoznak. Külön köszönet a Hegyfalui Idősek Otthona Pavilon emelet ápolóinak. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
"Megállt a szív, megállt a kéz, Nincsen szó az ajkadon. Szívünkbe örökké élsz, Mert szerettünk nagyon..." Megtört szívvel tudatjuk, hogy FARKAS FERENCNÉ szül. Cseresnyés Edit életének 79. évében álmában hirtelen elhunyt. Temetése 2020. június 2-án, kedden 13 óra 30 perckor lesz a zalaegerszegi kertvárosi templom altemplomában. Egy szál virággal búcsúzzunk. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Lánya, veje és unokái
"Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul átölelt az Isten." (Ady Endre) Fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk, hogy szerető édesapánk HORVÁTH MIHÁLY életének 97. évében csendesen megpihent. Örök nyugalomra helyezése május 30-án, szombaton, a 10.30 órai gyászmisét követően lesz Torony I. temetőjében. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bánatunkban bármely módon együttéreznek velünk. A személyes részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló gyermekei és családjaik
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS GYÖRGY életének 69. évében hosszan tartó betegségben elhunyt. Temetése 2020. május 29-én 14 órakor lesz a celldömölki temetőben. Köszönjük, akik fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló család
"Nem búcsúztam tőletek, nem tudtam, hogy örökre elmegyek. Ne sírjatok, mert fentről vigyázok rátok, és örökre szeretlek bennetek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy IFJ. VARGA JÓZSEF 58 éves korában elhunyt. Temetése 2020. május 29-én, pénteken 14 órakor tartott gyászmisét követően 15 órakor lesz a vashosszúfalui temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, aki a temetésen részt vesznek és gyászunkban osztoznak. Gyászoló szülei és Mici
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DOBOS LÁSZLÓ életének 69. évében elhunyt. Temetése 2020. május 29-én, 11 órakor lesz a kecskédi temetőben. Előtte 10 óra 30 perckor gyászmise a kenyeri templomban. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban bármely módon osztoznak. A gyászoló család
"Ha emlegettek köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok mosolyogjatok, mert én már Istennél vagyok." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOMÁLOVICS GÉZA életének 48. évében rövid ideig tartó súlyos betegségben elhunyt. Hamvainak búcsúztatása és elhelyezése 2020. június 2-án, kedden 11 órakor lesz Szombathelyen az oladi új temlomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban bármely módon osztoznak. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését, részvétüket egy szél fehér virággal fejezzék ki. A gyászoló család
"Tested a földbe, lelked az égbe szállt, Minket egy életen át elkísér a gyász. Emlék maradt csupán minden mozdulat, Melyet naponta láttunk életed alatt. Olyan szomorú nélküled élni, Téged mindenütt hiába keresni. Téged várni, ki nem jön többé, Szeretni fogunk mindörökké." Szívünk örök fájdalmával emlékezünk KOVÁCS LÁSZLÓNÉ szül. Dávid Márta halálának 20. évfordulójára. Szerető családja
"A halál nem jelent semmit, csak átmentem a másik oldalra. Az maradtam aki vagyok... megfogod találni lelkemet, és benne szeretetemet. Kérlek, töröld le könnyeidet, és ne sírj!" Fájó szívvel emlékezünk CSABAI JÓZSEFNÉ szül. Stolzenberg Mária halálának 1. évfordulóján. Szerető férje, gyermekei és unokái Szentmise 2020. május 30-án 8 órakor a Szent László-templomban.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy STUMFOLD GYÖRGYNÉ szül. Freiszler Mária életének 86. évében elhunyt. Hamvainak búcsúztatása, kérésének megfelelően, szűk családi körben megtörtént. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HORVÁTH JÓZSEFNÉ szül. Pásti Mária sárvári lakos, életének 88. évében elhunyt. Temetése 2020. május 29-én 14 órakor a sárvári városi temetőben lesz. Gyászoló fiai
''Megállt egy szív,mely élni vágyott, Pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott. Könnyes az út, mely sírodhoz vezet, a jó Isten őrködjön pihenésed felett." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy akik szerették, ismerték, hogy szeretett feleség, édesanya, nagymama KISS BÉLÁNÉ szül. Erdélyi Katalin életének 65. évében elhunyt. Hálás köszönet mindenkinek, aki gyászunkban, fájdalmunkban osztozik. Búcsúztatása és végső nyugalomba helyezése szűk családi körben a csepregi temetőben megtörtént. Gyászoló családja
időjárás / 56 perce
Záporokra, zivatarokra számíthatunk pénteken Vas megyében
VN
friss adatok / 1 órája
3841 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 8 krónikus beteg
baleset / 1 órája
Vaddisznót gázolt egy autó Torony közelében
Horváth Istvánné
Kertmoziba hívnak / 1 órája
Kültéri vetítőhelyet alakítottak ki a Sárvár Aréna teraszán
VN
Balesetveszélyes volt / 1 órája
Megújult az egykor kátyús „kisposta” út Oszkó határában
Bakos Ágnes
Saját forrásból építik / 1 órája
Meghiúsult a tervezett szerződés-aláírás – Várni kell arra, hogy Zanatig biciklizhessünk
VN