2015.01.29. 11:20
A Renault legalább öt győzelemre pályázik idén
A franciák a felére csökkentenék a Mercedeshez viszonyított lemaradásukat.
Fotó: Renault Media Service
A francia motorgyártó nem szeretné megismételni a tavalyi siralmas szezonkezdetet, ezért már a melbourne-i rajtig a felére csökkentenék a lemaradásukat motorerő terén a Mercedeshez képest. A Renault ügyvezető igazgatója úgy véli, hogy tavaly kb. 60 lóerős lemaradásban voltak a németekhez képest, ezt redukálnák le az első futamig 30 lóerőre.
„Úgy becsüljük, hogy a 2014-es szezon végére 60 lóerő volt a lemaradásunk a Mercedeshez képest. Reméljük, hogy ezt a melbourne-i szezonkezdetre a feléig csökkenthetjük. A Mercedesszel ellentétben, mi már a 2015-ös erőforrással kezdjük meg a 2015-ös szezont. A mai napig már mintegy a kétharmadát használtuk el módosításokra annak a 32 zsetonnak, amit az idei évre engedélyeztek. A célom az, hogy minimum öt győzelmet szerezzünk a szezon során.” – kezdte a Renault ügyvezető igazgatója, Cyril Abiteboul.
„Emellett a Renault nem fogja ellenezni Bernie Ecclestone azon ötletét, hogy erősebb és hangosabb motorokra váltsunk – mindaddig, amíg a költségeket továbbra is ellenőrzés alatt tartjuk. Ez az ötlet igen vonzó, de úgy tűnik, hogy 2016-ra már kissé elkésett, de 2017-re ideális lehet az időzítés.” – fűzte hozzá a szakember.