f1

2015.03.27. 13:15

Maláj GP: Hamilton feltámadt, ő az élen pénteken

Sepangban előbb műszaki hibával küszködött a bajnoki éllovas, majd a leggyorsabbnak bizonyult

Kelemen Attila

Fotó: Mercedes AMG Petronas

A Malajziai GP második szabadedzése előtt még javában dolgoztak a Mercedes szerelői Hamilton autóján. Miközben Rosberg végzett az élen az első gyakorláson, addig Hamilton egy mért kört sem tudott megtenni mászaki hiba miatt. Paddy Lowe a második tréning előtt elmondta, hogy a motor szívóoldalon akadt hardveres probléma.

Mindeközben a Manor mindkét autója, és Alonso is megtette idei első köreit. A problémamentes "debütálásuk" a második szabadedzésen is folytatódott.

A délutáni gyakorlás során az aszfalt 60 fokos volt, a levegő pedig 32 Celsius fokos.

Miközben a versenyzők rendre installációs köreiket teljesítették, a Mercedesnél beindították Hamilton autójának motorját.

Negyed óra elteltével így festette a sorrend: Vettel, Räikkönen, Bottas, Massa, Verstappen, Ricciardo, Ericsson, Sainz, Grosjean, Alonso, Button, Maldonado. Majd Rosberg 1:40,4-gyel átvette a vezetést, melyet a következő körében 1:40,2-re javított.

A tréning egyetlen piros zászlós szakaszára fél óra elteltével került sor, mikor is a marussiás Merhi besokallt és kicsúszott a 11-es kanyarnál, és a kavicságyban ragadt. Újraindítást követően Vettel is bemutatott hasonló piruettet ugyanott, ám a Ferrari nem sodródott ki a kavicságyig.

A tréning felénél Räikkönen 1:40,1-gyel átvette a vezetést Rosbergtől, időközben Hamilton is kilátogatott a pályára, ám telemetriai gondok miatt hamar vissza kellett térnie a bokszba.

Szűk egy óra elteltével így festett a sorrend: Räikkönen, Rosberg, Bottas, Massa, Vettel, Hamilton, Verstappen, Ericsson, Kvjat, Ricciardo, Nasr, Pérez, Sainz, Hülkenberg, Alonso, Button.

Aztán a 65. percben Hamilton a problémái ellenére villantott: 1:39.790-nel megfutotta a hétvége első 1:40 alatti köridejét a közepes gumikon. Pedig az első kanyarban volt egy elfékezése.

A McLaren-Hondák Melbourne-höz képest jobb időket mentek, mivel most már kevésbbé folytották vissza a japán erőforrásokat, ám így is erőteljesen recsegő hangot adtak.

A kemény és a közepes keverékű Pirellik között 0,5-1 másodperc különbséget mértek a csapatok. A hosszabb etapokon Hamilton volt a legjobb, a brit csupa 1:44-es kört ment a közepes gumikkal.

Az egész tréningen csak 6 kört ment Ricciardo mellett a másik Red Bullos, Kvyat is műszaki gondokkal küszködött az edzés vége felé. Ez nem túl jó előjel Horneréknek.

Végül Hamilton, Räikkönen és Rosberg lett a legjobbak sorrendje.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!