f1

2015.03.28. 12:35

Vettel: Nem csak a Williams veszélyes ránk

A Ferrari versenytempós szimulációja pénteken felkavarta az állóvizet

Gyimesi Brigitta

Fotó: Scuderia Ferrari

A Ferrari versenytempós szimulációja pénteken felkavarta az állóvizet, és egy lehetséges harcot sejtet az első helyért a Mercedesszel, amennyiben a körülmények is az ő kezükre játszanak vasárnap. Azonban Sebastian Vettel bevallotta, hogy míg fél szemmel a Mercedesre figyel, nem szabad elfeledkezni a követőbolyról sem, akik szintén kihívást jelenthetnek egy szorosnak ígérkező nagydíjon

Sebastian, mennyit jelent a melbourne-i dobogód erre a futamra?

Úgy hiszem, hatalmas megkönnyebbülés az egész csapatnak, hogy az alap, amire építkezni akarunk, ígéretes. Ez mindenkinek a szívét melengeti, a sajátomat is beleértve. Természetesen teljesen más úgy kezdeni a szezont, hogy onnan fentről nézel lefele [ti. a dobogóról], de mostantól rajtunk áll, hogyan írjuk tovább a történelmünk – meg kell mutatnunk a világnak, hogy ez nem csak egyszeri alkalom volt.

Ez a dobogó megfelelő „ajándék” volt a csapatnak a sok-sok hónapnyi szünet után?

Ez mindkét félnek „ajándék” volt! Jelenleg szuper a csapaton belüli vibrálás, mindannyian tudjuk, milyen irányba kell mennünk, de azzal is tisztában vagyunk, hogy az út még mindig meglehetősen meredek. Az elöl lévő srácokkal szemben még mindig hatalmas a lemaradás. Nem csak nekünk van ez a problémánk, hanem mindenkinek, aki nem Mercedes. Egy szóval az segít, ha megfelelő a hangulat és a motiváció.

Mi a helyzet a Mercedes mögött – szerinted a Ferrari már egyértelműen a második erő a sorban, vagy még túl korai ezt kijelenteni?

Nos, Ausztráliában elég szoros volt a csata köztünk és a Williams között, és ugyanerre számítok itt is – sőt, olyan messzire is mennék, hogy az üldözők közül még egy-két másikat is ideszámoljak. A két Mercedes mögött elég sűrű a mezőny. Természetesen az elsődleges célunk az, hogy előre fele nézzünk, és ne hátra. A következő lépésünk természetesen a második helyünk bebiztosítása, és majd onnan lépünk előre.

Ez lesz az első „forró” verseny idén, mivel a téli tesztek és a melbourne-i futam elég hűvös időben zajlott – segítségedre lehet ez a tény?

Melbourne mindig is egy különálló futam volt a pályarajzból kifolyólag; mindig érdemes megvárni néhány futamot, mielőtt bármilyen jóslásokba bocsátkoznánk – de igen, itt már mindenképpen pontosabb képet kaphatunk az erősorrendről, mint Melbourne-ben. Ilyen szempontból a hőmérséklet nem számít sokat.

Az eddigiek alapján fekszik neked ez a pálya, a Ferrarinak is nagy az esélye tehát, hogy valami váratlant húzz elő a kalapból

Remélhetőleg! Ha megerősítést kapnánk a melbourne-i eredményünkről, az nagyon klassz lenne.

Szóval mennyire vagy elégedett a pénteki teljesítményeddel?

Nagyon csúszós volt – van, ahol túlzottan is! Volt egy megforgásom, mert túl sokat akartam. De pénteken próbálgatnod kell egyet s mást; ha nem akkor, mikor máskor? Összességében egy megfelelő nap volt.

Elégedett vagy a versenytempóddal és a hosszú etapjaiddal?

Azt hiszem, meglehetősen elégedettek lehetünk a versenytempónkkal; ez minden, amit pénteken elmondhatsz, mivel nem tudod, a többiek mit is csinálnak. Ami a hosszú etapokat illeti, mindkettőnknek jónak tűnik. A keményebb keverékkel kellett kimennem, mert korábban tönkretettem a közepeseket, mindazonáltal minden rendben volt.

A gumikezelés kulcsfontosságú lesz a futamon?

Minthogy későbbi időpontban versenyzünk, hűvösebb lesz, szóval senkinek sem lesz sok problémája a gumikkal. Legalábbis annyit mondhatok, hogy én elégedett vagyok ilyen szempontból.

Mire számítasz az időmérőn és a futamon?

Mindent tökéletesen kell megcsinálnunk. A többi nem rajtunk múlik; ha esik, hát esik!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!