f1

2015.04.20. 18:31

Ecclestone: Az Olasz Nagydíj ugyanúgy áll, mint a Német

Olaszországra hasonló sors várhat, mint Németországra, legalábbis Bernie Ecclestone szerint.

Gyimesi Brigitta

Fotó: Scuderia Ferrari

Nagy-Britannia mellett Olaszország az egyetlen, amely a bajnokság kezdete, azaz 1950 óta minden évben otthont adott egy futamnak – egyetlen év kivételével mindvégig a monzai pályán zajlott az Olasz Nagydíj, az egyetlen kivétel az 1980-as verseny volt, amelyet Imolában tartottak. Monza szerződése azonban 2016-ban lejár.

„Várunk, és majd meglátjuk” – nyilatkozta Ecclestone. „Még nincs megegyezés – kicsit olyan, mint Németország esetében.”

Ha az Olasz Nagydíj is kikerül a naptárból, a frissen kidobott Németországot és a 2008-ban elkaszált Franciaországot fogja követni a sorban. Amikor közölték vele, hogy az olasz verseny elvesztése elképzelhetetlen, Ecclestone higgadtan reagált: „Mondok nektek valamit: amikor Franciaország kiesett, ugyanezt mondták nekem. Majd most Németországnál is. Vannak jó helyetteseik, nem?”

Ecclestone már megadta a zöld jelzést Azerbajdzsánnak, amely a bakui utcai pályáján jövőre debütálna Európa Nagydíj néven, annak ellenére, hogy humánjogi aktivisták ellenzik a döntést.

„Baku? Mi a baj vele? Egy újabb jó futam érkezik” – válaszolt Ecclestone a kétkedőknek. „Már ellenőriztük, mi a helyzet az emberi jogokkal. Minden boldognak tűnik, nem úgy fest, mintha nagy problémák lennének itt.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!