f1

2015.06.02. 11:56

A Ferrari és a Honda is felhasznált a zsetonjaiból

Úgy fest, mind a Ferrari, mind a Honda fejlesztett a motorján szezon közben, legalábbis a hétfői hírek alapján, amelyek szerint mindkét gyártó felhasznált a meglévő zsetonjaiból.

Gyimesi Brigitta

Fotó: McLaren

Mindkét motorgyártóról köztudott, hogy fejleszteni szeretné az erőforrását, az eddigi híresztelések pedig arra utaltak, hogy a frissítésre még várni kell egy ideig. Az FIA azonban hétfőn körbeküldött egy dokumentumot az összes csapatnak, amiből kiderült, hogy a Ferrari és a Honda már használt a megengedett zsetonjaiból; a dokumentum szerint a Ferrari három, míg a Honda két zsetont lőtt el.

A legfrissebb pletykák szerint a Ferrari a hengerfejen eszközölt javításokat, az azonban még kérdéses, hogy már Kanadában bevetik-e az új erőforrást. Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke Monacóban utalt rá, hogy a frissítéseket csak a szezon későbbi folyamán fogják bemutatni.

„Kanadában még nem fogjuk felhasználni a zsetonokat” – nyilatkozta Arrivabene. „Azt viszont ne kérdezzétek, hogy akkor mikor fogjuk, mert nem szeretnék információt szivárogtatni a németek (Mercedes) felé; egy kicsit olasz nacionalistának szeretnék tűnni.”

Ebből kiindulva azonban az is lehetséges, hogy ezzel a megnyilatkozásával Arrivabene csupán el szeretné terelni a gyanút a Ferrariról, hogy a Mercedes még véletlenül se szerezzen tudomást a csapat terveiről.

A Honda a Monacói Nagydíjon úgy nyilatkozott, még nem döntötték el, pontosan mikor kívánják versenykörülmények között bevetni a zsetonjaikat.

„Még nincsen tervünk” – nyilatkozta Yasuhisa Arai, a Honda motorsport-igazgatója. „Nem döntöttük el, mikor használjuk fel a zsetonjaink. Minden a stratégián múlik – mindent átbeszélünk a McLarennel, és majd eldöntjük, hol vetjük be őket.”

Habár már néhány zsetont felhasználtak, úgy tűnik, a Honda inkább egy osztrák debütálást preferál a frissített motor számára.

A maradék két motorgyártó, a Mercedes és a Renault eddig nem használt el egyetlen zsetont sem. A tabella jelenleg így néz ki:

Mercedes: még 7 van hátra (összesen 7, felhasznált 0)
Ferrari: még 7 van hátra (összesen 10, felhasznált 3)
Renault: még 12 van hátra (összesen 12, felhasznált 0)
Honda: még 7 van hátra (összesen 9, felhasznált 2)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!