f1

2015.06.29. 13:54

Jerez kimarad a tesztnaptárból

A Forma-1-es mezőny 2016-ban nem látogat Jerezbe

Tajthi Andrea

Fotó: Mercedes AMG Petronas

A Forma-1-es mezőny jövőre nem tesztel Jerezben, számolt be róla az Auto Motor und Sport. Jelentésük szerint ennek oka a költségcsökkentés, ugyanis 2016-ban két, négynapos tesztet terveznek a szezon előtt.

A februárban tehát nem lesz teszt, a szezon előtti szárnypróbálgatásokra március elején kerül majd sor, Barcelonában. A német lap szerint a hosszabb téli szünetbe minden csapat beleegyezett, beleértve a Haas-t is.

Emellett azonban a téli szünetben a Pirelli is tervez egy tesztet, meleg időjárási körülmények között, így erre talán Bahreinben kerülhet majd sor. Korábban pedig arról is volt már szó, hogy egy esős tesztet is tartana a gumigyártó, 2015-ös autóval, talán februárban a Paul Ricardon, mesterségesen felvizezett pályán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!