2015.07.20. 15:09
Bianchi: A legnagyobbak között is ember tudott maradni
Személyes emlék és benyomás Jules Bianchiról
Fotó: Vámosi Péter
Nehéz bármi olyat írni Jules Bianchi haláláról, amit előttünk ne írtak volna már meg oly sokan. Éppen ezért itt, a Motorsport Csatorna szerkesztőségében úgy döntöttünk, hogy inkább a fiatal francia versenyzőhöz fűződő élményeinkről – emlékeinkről írunk néhány gondolatot.
A magam részéről csak most szembesültem azzal, hogy 2012-ben, éppen amikor az újságírói pályafutásom kezdett kicsit komolyabbra fordulni, Jules Bianchi az első versenyzők között volt, akit újoncként sikerült interjúvégre kapnom.
Már akkor, a kissé hektikusan alakult WSR - évadban bebizonyította, hogy nem egy fakezű, szponzorokra apelláló pilóta ő, hanem egy vérbeli profi, aki a 2012-es szezon utolsó futamáig harcban volt a bajnoki címért. Végül 4 pont és egy baleset híján elbukta a címet, de a pályája ezzel nem tört meg.
Azóta figyelemmel kísértem a pályafutását és bár az újságíróktól gyakran várják el a pártatlanságot, a lelkem mélyén nagyon drukkoltam neki. Sajnos a következő interjúnkig egészen a 2014-es hungaroringi WSR hétvégéig várnom kellett. Nem sokan számítottak Jules megjelenésére, bevallom, még én sem. Kiderült, hogy jó barátját, az akkor szintén a sorozatban versengő Charles Leclerc-et jött meglátogatni és régi csapatához a Tech 1 Racinghez is beugrott egy kis időre.
Summa summarum: sikerült időpontot egyeztetnem az őt kísérő sajtófőnökkel, aki arra kért, hogy várjak egy kicsit, mert épp ünnepelnek valamit. Így szépen vártam a soromra és bár a rendezvénynek már vége szakadt, Jules kísérője nemigen jelzett neki, hogy interjút szeretnék készíteni vele. Mégis, amikor meglátta a kezemben a diktafont, saját magától jött oda hozzám mosolyogva, hogy rá várok-e és szeretnék-e egy interjút készíteni vele Azt hiszem, erre a momentumra nagyon sokáig fogok még emlékezni.
Eddigi tapasztalataim alapján ritka az olyan, két lábbal a földön maradó versenyző – főleg Forma-1-es berkekben – aki nem arrogánsan, kissé fensőbbségesen kezeli az újságírókat vagy épp a többi embert. És ez volt az, ami igazán megnyerővé tette Bianchit: hogy a vitathatatlan tehetsége mellett, a legnagyobbak között versenyezve is ember tudott maradni.
