f1

2015.08.13. 15:25

Ki merre 2016-ban?

Räikkönennél lehet a kulcs.

Tajthi Andrea

Fotó: Varga András

Több üres hely is van jelenleg a Forma-1-es mezőnyben 2016-ra, a pilótakeringő beindítója pedig minden bizonnyal Kimi Räikkönen lehet. Még nem tudni, hogy hosszabbít-e egymással a finn versenyző és a Ferrari, de az bizonyos, hogy Räikkönenék döntése befolyásolni fogja azt is, hogy a többiek merre mozdulnak.

Amennyiben a Ferrari megválna Räikkönentől, esélyes, hogy a Jégember ismét visszavonul, kérdés, hogy végleg-e. Noha megpendítették már azt is, a rangidős (legalábbis a jelenlegi F1-es mezőnyben) versenyzőt akár le is szerződheti a Ferrarival szoros kapcsolatban lévő, jövőre debütáló Haas csapat. Sőt egyesek szerint az sem kizárt, hogy csere történik, és ha Bottasra lecsap a Ferrari, "cserébe" Räikkönent "odaadja" a Williamsnek.

Kimi helyére azonban Nico Hülkenberg is pályázik. Sőt, ha figyelembe vesszük a pletykákat, akkor Ricciardo és Verstappen is.
Bennfentesek szerint azonban a Ferrari nem szeretne két német versenyzőt a csapathoz, így a Bottas-Hülkenberg párharcban Bottas lehet nyerőbb helyzetben.

Persze az sem kizárt még, hogy Räikkönen kritikusainak még várniuk kell egy évet arra, hogy a finn versenyzőtől megváljon a Ferrari... A csapat elmondása szerint az Olasz Nagydíjig biztosan nem terveznek bejelentést.

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!