f1

2015.09.28. 11:33

Exkluzív: Häkkinen a főnök aki húsz bögrét rendelt!

Egy finn aki nem iszik alkoholt, és körbetaxizta kollégánkat az Euroringen.

Vámosi Péter

Ugyan a sajtótájékoztató csak jóval 13:00 után kezdődött, mi már megérkeztünk az Örkény mellett felépült pályára majd' egy órával korábban. Jól is tettük ezt, mert hamar kiderült, hogy nem kellene sörözni, az eredeti terveknek megfelelően, mivel a szervezők egy gokart versenyt hirdettek a sajtósok számára, melynek győztesét a finn 2x világbajnok megautóztatja a nagyra nőtt gokart pályán. Természetesen azonnal jelentkeztünk, is mivel Gábor ismert arról, hogy nemcsak gazdaságosan tud vezetni, hanem gyorsan is, szép reményekkel indultunk ezen lehetőségért harcba.

A pitben már ott állt pár egykoron komoly szériaversenyben részt vevő Opel Astra, melyekkel a közép-európai döntőt rendezték a szerencsés kiválasztottaknak.

Ismerős hangok is szűrődtek ki a boxok mélyéről: Wéber Gábor, és Michelisz Norbi is segítette a versenyzőkkel megismertetni a pályát, illetve az autók képességeit.

Találkoztunk még az egyre komolyabb sikereket elérő szombathelyi Kiss Norbival is, valamint Szabó Róberttel is, ki állandó szakértője a hazai Forma-1-es közvetítéseknek.

Azonban jelentősen több autós szaklap, vagy online Forma-1-es magazin nem képviselte magát, így kis túlzással szabadon garázdálkodhattunk, ebből majd láthattok példát szilveszterkor, előbb nem merjük felvállalni!

A garázsban már csomagolták ki a Caparo T1-est, amivel Häkkinen is közlekedett majd késő délután, és tényleg impozáns látvány volt. Nekem különösen a sárvédő szárny idomba épített tükrök tetszettek, illetve ami megdöbbentő volt számomra, az az, hogy ez a járgány, mely majdnem GP2-es szintű teljesítményre képes: rendszámozható, azaz közúti forgalomra is alkalmas akár! Az autó majdnem 600 lóerős, és az amúgy amerikai gyártású motor akár gond nélkül pörög 17.000 fordulat per percen is. A szakmában aránylag ismert azonban, hogy szeret rakoncátlankodni, és ebből itt is láthattunk előadás. Úgy, hogy még csütörtökön ment pár kört, és le lett tesztelve, Hákkinen amikor először beült és ment vele két kört, rögtön vissza is hozta a gépet a boxba, és közölte hogy hol nem jó, (a kuplunggal nem stimmelt valami), így egy óra extra üresjárat lett a finn bajnokkal, ki ezen idő alatt rengeteg autogramot osztott ki, és fotózkodott. De ne szaladjunk ennyire előre az időben!

A finn pontosan érkezett, de gyorsan el is tűnt az emeletre kicsit felfrissülni. Ami már ekkor is feltűnt rajta mint "újítás", hogy a jobb karjára egy új markáns tetoválás került, feltételezzük ez már az új fiatal maca, Marketa Kromatova hatására, mivel gyermekei anyjától Erjától már két éve elvált. Versenyzői éveihez képest jelentősen kisimultabbnak tűnik a finn, ehhez biztosan jelentősen hozzájárul a szlovák származású erotikus táncosnő is.

Először Mika a versenyzőket üdvözölte, és ült le velük beszélgetni, és már itt komoly sztorizásokba kezdett. Beszélt a karrierje kezdetéről, a kudarcairól, hogy évről-évre hogyan dolgozta fel hogy még mindig nem nyert, hogyan lett egyre jobb versenyző. Csúcspontként kiemelte, hogy egy Forma-1-es autóban Te vagy a főnök, ekkor ránk is nézett, és nem értette, hogy miért kezdünk el nagyon röhögni a z F1Csatornás kollégákkal. Persze a bögre poénja miatt, amit akkor Ő még nem tudhatott. A speakeren kívül is már kérdezhettek a résztvevők is, és legbátrabbnak egy ciprusi lány bizonyult, aki kényes kérdésként feltette azt a kérdést, hogy ugyan miért nem jutnak el nők a királykategóriába. A kérdező srác is ráharapott a témára, és mindenáron bele akarta vinni Mikát valami olyan kijelentésbe, ami negatív a nők vezetői képességével kapcsolatban, azonban Mika nemcsak hárított, hanem elmesélte azt, hogy pont akadt egy finn női kihívója, akivel több kategóriát is végigversenyzett tisztességgel. Sőt mentálisabban erősebbnek is tartja a nőket.

Ezután következett valóban a médiának is kiírt sajtótájékoztató, és a kötelezően megválaszolt dolgok után, miszerint mennyire is veszélyes az ha alkoholos befolyásoltság alatt iszol, magyarán buciskodsz, végre feltehettünk pár kérdést. Az én kérdésem arra vonatkozott, ogy mennyire tudja összehasonlítani az ő egykori még régi eredeti Lotusos helyzetét, honfitársa Heikki Kovalainen újkori Lotusos szituációjával. Örült a kérdésnek, és kifejezetten jó szakembereknek tartja azt a gárdát, akiket a most már maláj zászló alatt induló csapat összeverbuvált. Kovalainent jó versenyzőnek tartja, és anno nagyon örült, hogy a régi történelmi Lotus csapat tagja lehetett, ahol annyi világbajnok volt, és ott vezetett Ayrton Senna is. Felettébb örül, hogy feltámasztották, és alkalmasnak gondolja Heikkit arra, hogy kemény munkával, de elérik a céljukat, és pontot szerez.

Sajnos az idő rövidsége miatt maradt még bennünk bőven kérdés, de ezeket csak máskor tesszük fel majd irányított körülmények között.

Gáborunk, viszont - aki közismert Prost rajongó - kapott az alkalmon, és már a gokart verseny győzteseként versenyzői overálban azért kérdezgetett a finntől. Régóta feszítette a kérdés, hogy milyen érzés volt a McLarennél 1993-ban Mario Andretti helyén újoncként debütáló Mikának elvernie a legendás Ayrton Sennát, akinek egyébként a Forma-1-ben 20 győzelmet szerzett versenyző maga is rajongója volt. Nemes egyszerőséggel elmondta, hogy persze hogy jó volt, és cinkosan oldalba bökte a házi bajnokunkat. Fömötör úr azonban nem bírt magával, és amikor végre tényleg csak kettesben maradtak a versenykocsiban közölte, hogy bánjon a technikával és így vele is csak keményen, és büntesse meg, mert akkor amikor Mika is aktív volt a királykategóriában, akkor Ő épp Schumacher rajongó volt. Ezen persze jót derültek, de a szerelő aki becsatolta is figyelmeztette, hogy: "Don't say Schumacher in this car! You're a Mika fan!"

A kör megvolt, a pálya hőmérséklete 43 fok volt még késő délután is, és valóban kicsit Mika rajongóvá vált így utólag a kedves kolléga.

A már-már hagyományos bögrénknek olyannyira megörült, hogy az átadás után fél órával kapom a hírt, hogy igazából szeretne rendelni még belőle húsz darabot. Feltételezem pont Michaelnek is szeretne adni belőle, ezen átadáskor azért szeretnénk ott lenni.

Mika ment még pár kört egy privát Mercedesszel, melynek tulajdonosa alá is iratta a bajnokkal a kocsiját, ezután stábunk már vette is Budapest felé az irányt.

Remekül éreztük magunkat, nem ittunk alkoholt - bár az a kacsa sörben volt pácolva - , vezettünk-versenyeztünk, sőt Gábor taxizhatott is Häkkinennel.

Reméljük lesz még alkalmunk hasonló mulatságban!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!