f1

2015.10.19. 19:18

Mercedes: Nem akarjuk rontani a többiek teljesítményét!

A Mercedes azért nem szolgáltat idén a legújabb specifikációjú motorjából az ügyfélcsapatainak, mert fél, hogy ezzel kompromittálná a teljesítményüket.

Gyimesi Brigitta

Fotó: Mercedes AMG Petronas

A Mercedes az Olasz Nagydíjon mutatta be „négyes fokozatú” erőforrását, az égéstér fejlesztésére pedig mind a hét zsetonjukat felhasználták. Az újítások pozitívnak mondhatók, a felmerülő kisebb problémák azonban arra sarkallták a Mercedest, hogy ezeknek kiküszöbölése előtt ne adják oda másnak a frissített motort.

„Egy kutatási és fejlesztési feladatról van szó, amelynek köszönhetően egy bizonyos előre kijelölt csapáson haladhatunk majd a 2016-os évben” – nyilatkozta Toto Wolff. „Nem lenne megfelelő döntés azonnal friss fejlesztésű motorokkal ellátni másokat; az ügyfélcsapataink az új erőforrásnál fellépő technikai problémákból kifolyólag nehéz és kényes szituációkba keveredhetnek a versenyen. Mindannyiunk számára jövedelmező, hogy jó irányba haladunk, és jelenleg ezzel a feladattal kell megküzdenünk.”

A Mercedes saját magára vállalta a kísérleti nyúl szerepét, és a 2015-ös év fennmaradó versenyein a 2016-os motor csiszolásával foglalkoznak majd.

„Bizonyos értelemben mi vagyunk a tesztalany” – folytatta Wolff. „Talán ez a legkorrektebb megfogalmazás; a kockázatot és a nyereséget azonban alaposan össze kell vetnünk. Mindent egybevetve az a jobbik megoldás, ha meredekebb tanulási utat járunk be, kockáztatva ezzel a technikai jellegű problémák felbukkanását, de mindezt csak egyetlen csapatra koncentrálva.”

A filozófiai meggondolások mellett fizikai okok is húzódnak a Mercedes döntése mögött.

„Nem szabad egy pillanatra sem elfelejteni, hogy az új alkatrészeket rengeteg időbe telik megfelelő mennyiségben legyártani” – mondta a Mercedes csapatfőnöke.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!