f1

2015.12.04. 18:09

Hivatalosan is visszatér a Ferrarihoz a Toro Rosso

Természetesen Verstappen és Sainz is marad a csapatnál

Tajthi Andrea

Fotó: Clive Mason/Getty Images/ Red Bull Content Pool

Már szinte biztosra lehetett venni, hogy a Toro Rosso jövőre a Ferrari idei specifikációjú erőforrásaival áll rajthoz, ez most megerősítésre is került.

A faenzai csapat egyébként 2007 és 2013 között is Ferrari motorral versenyzett, az elmúlt két évben váltottak Renault-ra.

A csapat idén a hetedik helyen zárt, rendkívül fiatal pilótapárosa 68 pontot gyűjtött. A Toro Rosso pedig azt is megerősítette, hogy nem változtat versenyzőpárosán, tehát 2016-ban is Max Verstappen és Carlos Sainz lesz.

"Nagyszerü, hogy megint a Ferrarival dolgozhatunk majd." - modta a csapatfőnük, Franz Tost. "Gyümölcsöző kapcsolatunk volt a mútban, és biztos vagyok benne, hogy nem kell majd sok idő ahhoz, hogy ismét nagyon jól tudjunk együtt dolgozni. Igaz, hogy az időnk nagyon szűkös az első tesztig, de jó csapatunk van, megfelelő emberekkel, ezért pedig biztos vagyok benne, hogy versenyképes csomagunk lesz a következő évre."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!