f1

2015.12.30. 08:40

Sirotkin: Több, mint egy F1-es ajánlatot kaptam

Sergey Sirotkin elmondta, jövőre be szeretne kerülni a Forma-1-be, akár tesztpilótaként is.

Komenda Vivien

Habár a jelenleg 20 éves versenyző még mindig elég fiatal, 2013-ban már komoly spekulációk szóltak arról, hogy az orosz versenyző a Sauberrel debütál a királykategóriában.

Az üzlet végül nem valósult meg, 2015-ben Sirotkin a GP2-ben indult és a bajnokság harmadik helyén végzett. Egyes források szerint 2016-tól pedig a bajnok ART csapat színeiben fog rajthoz állni.

„Nagyon boldog vagyok, hogy továbbra is versenyezhetek a GP2-ben.” – fogalmazott az orosz. „Ami az ART-t illeti, még semmi nincs bejelentve, de folynak a tárgyalások.”

„Annyit biztosan mondhatok, hogy jövőre a bajnoki cím a célom. Egy harmadik hely után nem is lehetne más.”

A közelmúltban Oksana Kosachenko, Vitaly Petrov korábbi menedzsere elmondta, jövőre újabb orosz pilótával találkozhatunk a Forma-1-ben, vélhetően tesztpilótaként.

„Van határozott ajánlatunk, és nem csak egy.” – kommentálta az ügyet Sirotkin. „Azonban tudjuk, mitől függ egy üzlet létrejötte.”

„Ezért ha összeszedjük a szükséges anyagi hátteret, talán tesztpilóta leszek a Forma-1-ben. Most viszont azt hiszem, Kosachenko másra célzott.”

„De igen, vannak lehetőségek, és talán közelebb vagyunk a célhoz, mint mások.” – zárta a fiatal pilóta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!