f1

2016.01.16. 11:55

Átment a törésteszten a Manor

A Manor 2016-os masinája elsőre sikeresen teljesítette a végső töréstesztet.

Gyimesi Brigitta

Fotó: Varga András

A Manor tavalyi szezonja nem kezdődött rózsásan: a 2014 végén kezdődő csődeljárás a 2015-ös évben is folytatódott, és nagyon úgy festett, hogy a Caterham mellett az akkor még Marussia néven futó istálló is csatlakozik a bukott csapatok listájához. Kisebb csoda történt azonban, amikor a Manort végül felvásárolták és megmentették a csődtől, habár ez túl későn jött ahhoz, hogy a kiscsapat érdemben felkészülhessen az előttük álló idényre. A 2015-ös téli teszteket ki is hagyták, a szezont pedig a módosított 2014-es autóval tudták le.

A 2016-os esztendő merőben más fényben kezdődik. A Manornak idén a Mercedes fogja a beszállítani a legújabb specifikációjú motorokat, a Williams pedig technikai együttműködésbe lépett velük. A kasztni is teljesen új, amely elsőre átment a törésteszteken, így a homologizált autó készen áll a február 22-én kezdődő barcelonai tesztre; a csapat tweetjében ez olvasható: „Ma teljesítettük az utolsó töréstesztünk, így már teljesen homologizált a kasztnink. Következő állomás: első teszt, Barcelona.”.

A személyzetben is jelentős átalakulások zajlottak a tél folyamán. A Ferrari korábbi tervezőmérnöke, Nikolas Tombazis lett a Manor fő aerodinamikai mérnöke, aki a technikai igazgatónak, John McQuilliamnek fog jelenteni. Graeme Lowdon és John Booth távozása után a csapat versenyigazgatója a korábban a McLaren sportigazgatói szerepét betöltő Dave Ryan lett. Pilóták terén a Manor az egyetlen csapat a mezőnyben, aki még nem döntötte el, kiket szerződtet; Pascal Wehrlein, Rio Haryanto és Will Stevens is meccsben van a kiscsapat üléseiért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!