2016.01.30. 08:46
Lauda: Vettel a legveszélyesebb ellenfél
Az osztrák legenda tart a Ferrari és a négyszeres világbajnok feltámadásától.
Fotó: Scuderia Ferrari
Hiába nyerték meg zsinórban két alkalommal és roppant fölényesen a konstruktőri illetve egyéni világbajnoki címet, Lauda szerint idén már számolni kell a Scuderiával és Sebastian Vettellel egyaránt.
„A Ferrari visszatalált korábbi erejéhez. Nem szükséges azon elmélkednünk, hogy Vettel milyen gyorsan tudja vezetni az autót, és azt sem kell megvitatnunk, hogy mennyire éhezik a sikerre, ez tény. Ahogy az is, hogyan hajtja a csapatot előre. Éppen ez teszi Vettelt veszélyes ellenféllé a Mercedes számára.” – mondta Lauda a német Auto, Motor und Sport hasábjain.
Azonban tavaly a Ferrari mintegy 275 ponttal, Vettel pedig 103 egységgel maradt le a bajnoki címről, megkaparintva azonban a tabella második illetve harmadik fokát. Persze a 2014-es évadhoz képest nagy volt a formajavulás az olaszoknál, de nincs garancia arra, hogy az idei szezonban is tartani tudják ezt a fejlesztési ütemet, esetleg még felül is múlják a korábbit