f1

2016.02.20. 13:03

Bottas: A Williamsnek győzelmekért kell küzdenie

Valtteri Bottas szerint csapatának képesnek kell lennie arra, hogy versenyeket nyerjen a 2016-os szezon során.

Komenda Vivien

Fotó: Williams F1

A Williams pénteken online mutatta be 2016-os, Mercedes motoros FW38-as versenygépét, céljuk pedig, hogy javítsanak az összetett harmadik helyen, melyet 2014 után 2015-ben is sikerült elérni.

Habár Bottas és csapattársa, Felipe Massa az elmúlt két szezon során összesen tizenháromszor állhatott a dobogón, a csapat utolsó győzelmét még Pastor Maldonado szerezte a 2012-es Spanyol Nagydíjon.

„Egy nagyon jó téli időszakot tudhatunk magunkénak, és ahogy láttam, jó irányba haladunk az autóval.” – fogalmazott a finn. „A teszteken majd lehetőségünk lesz pontosan megtudni, mennyit fejlődtünk az utolsó futamhoz képest. Az FW38 fejlesztése minden jel szerint pozitív volt, már csak a pályán kell erről meggyőződnünk.”

„Mint csapat pedig a győzelmekért kell küzdenünk, ez az, amiért itt vagyunk. Biztos vagyok benne, hogy minden területen javultunk, így határozottan jobb eredményeket várok.”

Massa is elmondta, bízik a jobb eredményekben.

„Egymás után kétszer a harmadik helyen végezni nagyon szép eredmény. A csapat a gyárban nagyon keményen dolgozott az új autón, és már sok időt töltöttem ott, hogy megértsem, hol kell javulnunk. Nagyon bízom a csapatban, és alig várom, hogy az új autó kormánya mögött ülhessek, és megtudjam, mire képes.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!