f1

2016.02.24. 17:35

Briatore szerint romlott a mai Forma-1

Miután hétfőn az F1 első emberének szezon előtti optimizmusa megtört, Flavio Briatore is csatlakozott az állásponthoz, miszerint az egykor imádott széria ma már nem az igazi.

Komenda Vivien

Fotó: Red Bull Content Pool

„Ez egy összeomlott F1, egy összeomlott üzleti platform.”

Ecclestone is úgy fogalmazott, nézőként ő sem követné a jelenlegi Forma-1-et.

„Az egyik legnagyobb probléma, hogy ma már nincs vonzereje a szériának. Nő a költségvetés és a fejlesztések, de a versenyek unalmasak.” – mondta Briatore.

„Az F1 hihetetlenül összetett technikailag, viszont a nézők számára már nem érdekes. Sokkal inkább a mérnökök versenye lett, mint a versenyzőké. Az én időmben 10-12 top pilóta volt, nem pedig 2-3. Elveszítettük a sztárokat és a csillogást.”

Az egykori csapatfőnök szerint a 20 évvel ezelőtti Forma-1-et kellene visszahozni.

„Meg kell változtatni a szabályokat, érthetőbbé tenni őket, az autókat pedig egyszerűbbé. Ez jó irányba vinné a szériát.”

Ami pedig a Ferrari felemelkedését illeti, Briatore szerint ne várjunk csodát: „Nagyon jót tenne a Forma-1-nek, de elég nehéz lenne megverni a Mercedeseket.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!