f1

2016.02.24. 17:37

Hülkenberg nem rajong a zárt pilótafülke ötletéért

Nico Hülkenberg bevallotta, nem erősíti a zárt pilótafülke ötletéért rajongók táborát.

Komenda Vivien

Fotó: Force India F1 Team

A Forma-1-ben felmerült az úgynevezett „halo” koncepció ötlete, melyet 2017-től vezetnének be a sportban, hogy minimálisra csökkentsék a fejsérülések esélyét.

A GPDA elnöke, Alex Wurz elmondta, a pilóták teljes mértékben támogatják az ötletet, azonban Hülkenberg így fogalmazott: „Számomra ez egy személyes dolog, de úgy gondolom, az autóknak nyitottaknak kellene maradniuk.”

Hozzátette, nem a koncepció kinézetével van gondja, egész egyszerűen a formula autóknak olyanoknak kell maradniuk, amilyenek mindig is voltak.

Többen úgy vélik, érdekes, hogy épp a német ellenzi a tervet, hiszen 2015-ben egy zárt fülkés versenygéppel nyert Le Mans-ban, ám erre csak ennyit reagált: „Ez teljesen más. A prototípus autók mindig is így néztek ki.”

„Az együléses versenyautóknak mindig nyitott pilótafülkéjük volt, és ennek így is kell maradnia.” – erősítette meg a német.

Korábban indítottunk egy szavazást arról, hogy ti támogatjátok-e a zárt pilótafülke ötletét az F1-ben. 71,4%-otok arra voksolt, hogy ne legyen zárt, maradjon, ahogy van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!