f1

2016.02.27. 17:52

Monacóban mutatkozik be az ultralágy gumi

A Pirelli bejelentette, hogy az új ultralágy keveréket először a májusi Monacói Nagydíjra viszik el.

Gyimesi Brigitta

Fotó: Scuderia Ferrari

Az ultralágy hivatalos debütálása mellett a Pirelli továbbá bejelentette, hogy a Kanadai Nagydíj hétvégéje alatt a lila jelölésű abroncs mellett a szuperlágy és a lágy lesz elérhető; az időmérő Q3-as szakaszára pedig minden bejutó csapat kap egy szett ultralágyat. A szezon első négy versenyén használandó keverékek már ismertek – az új szabályok szerint a tengerentúli futamok keverékkiosztását a verseny előtt 14 héttel ismertetnie kell a Pirellinek. Ezzel magyarázható, hogy a kalendáriumban korábban következő Spanyol és Monaco Nagydíjak teljes gumiválasztékát még nem lehet tudni.

2016-ban minden pilóta 13 szett szárazpályás abroncsot kap egy versenyhétvégére: ebből kettőt a Pirelli versenyszettnek fog nyilvánítani (ám ebből csak egyet kötelező ténylegesen felhasználni a verseny során), míg egy szettet az aktuális leglágyabb keverékből a Q3-ra kell tartani. A maradék 10 szettet a pilóta a saját ízlése szerint válogathatja össze. A szabály, hogy a futam során legalább két különböző féle keveréket kell felhasználni, továbbra is megmarad.

Az eddigi keverékkiosztások:

Ausztrália – szuperlágy/lágy/közepes
Bahrain – szuperlágy/lágy/közepes
Kína – szuperlágy/lágy/közepes
Oroszország – szuperlágy/lágy/közepes
Spanyolország – még nem ismert
Monaco – ultralágy/még nem ismert
Kanada – ultralágy/szuperlágy/lágy

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!