f1

2016.02.25. 12:33

Palmer abban reménykedik, hogy a Renault a Haas-al csatázhat

A brit GP2-s bajnok egyelőre nem fest túl biztató képet a Renault idei évadáról.

Kovács Noémi

Fotó: Renault Sport

Az F1-es szezon előtti tesztek első két napján Jolyon Palmerhez nem volt túl kegyes a technika ördöge, mivel néhány probléma hátráltatta a brit versenyző km-gyarapítását. Azonban ezeket a Renault többé-kevésbé orvosolta, így Palmer arra számít, hogy csapattársa, Kevin Magnussen neve mellett több kör fog szerepelni, mint a sajátjáé mellett.

"Természetesen szép dolog volt megtenni az első köröket az új autóval, de biztos vagyok benne, hogy Kevin nagyobb táv megtételére lesz képes, mivel néhány problémát már orvosoltak. Amennyiben nem így történik, akkor a szezon kezdete borzalmasan alakulhat számunkra." - mondta a brit a dán médiának. Az újonc szerint azért sem túl biztató a helyzetük, mivel a Renault az utolsó utáni órában vette át a Lotustól a csapatot, akik tavaly ráadásul még Mercedes erőforrást használtak. Mindenesetre a GP2-s bajnok abban bízik, hogy legalább a Haas-al felvehetik majd a harcot.

"Nehéz megmondani, hogy milyenek lesznek, bár abban biztos vagyok, hogy nem lesznek olyan rosszak, mint a HRT vagy a Virgin néhány éve. A Haas harcra kész és remélhetőleg mi harcba szállhatunk velük." - fűzte hozzá Palmer. Egyébként a Magnussent érintő kritikákra reagálva az alakulat újonnan kinevezett csapatfőnöke, Frederic Vasseur azt mondta, hogy a dánnak nincs szüksége bizonyításra, mivel nem egyfajta pótlékként szerződtették le őt.

"Nincs semmi bizonyítanivalója. Teljesen biztos vagyok a benne rejlő potenciálban, így semmi miatt sem kell aggódnia." - mondta Vasseur a dán médiának Barcelonában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!