f1

2016.03.02. 09:38

Alonso szerint az új időmérő rendszer hülyeség

Azt is elmondta, hogy mely csapatokat tartja erősebbnek a megszokottnál.

Tajthi Andrea

Fotó: McLaren

Fernando Alonso úgy véli, hogy az új kvalifikációs formátum össze fogja zavarni a rajongókat.

"A nézőszámok minden országban estek, szóval új dolgokat próbálnak kitalálni, hogy visszaálljon a népszerűség." - mondta Alonso egy spanyol rádiónak. "De néhány dolog, amit kitaláltak, hülyeség, mint például az új időmérő rendszer, ami sokkal komplexebb, minz a jelenlegi. Ez csak egy újabb fejfájást okoz a rajongóknak. Nehéz lesz követniük az embereknek, pedig azért szeretnék bekapcsolni a tévét, hogy hangos autókat, nagy gumikat és előzéseket lássanak, de ez most nincs."

Alonso azt is hozzátette, hogy a jelenlegi autókat túl könnyű kezelni.

"Emlékszem, mikor régen teszteltünk: nem tudtunk aludni éjjel, pedig nagyon fáradtak voltunk, de annyira fájt a nyakunk, hogy szédültünk, ha lepihentünk. Most elég ránézni az időkre: 1:26 Barcelonában, pedig 1:16-ot szoktunk meg."

"A Mercedes külön bajnokságban versenyez, nagyon erős. Valami katasztrofálisnak kell történni náluk, hogy veszítsenek. Nem hiszem, hogy bárki tudna ugyanígy teljesíteni. Jelenleg Vettel és a Ferrari a harmadikok, de nem írnám le a Williams-et, Red Bullt, vagy Force Indiát sem, mert erősebbnek tűnnek a megszokottnál. És reméljük, hogy előbb-utóbb mi is közel leszünk, főleg olyan pályákon, melyek jobban fekszenek nekünk."

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!