f1

2016.04.08. 06:20

Majdnem Wurz lett Räikkönen!

Az osztrák elmondása szerint eredetileg ő érkezhetett volna Häkkinen helyére a McLarenhez

Tajthi Andrea

Fotó: McLaren

Alexander Wurz felfedte, hogy annak idején a McLaren azt modta neki, hogy ő válthatja a visszavonuló Mika Häkkinent 2002-ben. Végül azonban Kimi Räikkönené lett a lehetőség.

Wurz 1997-ben debütált az F1-ben a Benetton színeiben, mígnem elvesztette ülését és 2001-ben a McLaren tesztpilótája lett. A tesztelések után pedig a McLaren azt közölte vele, hogy lesz David Coulthard csapattársa 2002-ben.

"A 2001-es szezon végére világossá vált, hogy Mika visszavonul, én pedig abban bíztam, hogy a helyére kerülhetek." - írta Wurz a McLaren weboldlán vezetett blogjában. "A monzai teszten ki kellett szállnom az autóból. Hosszú etap volt, de megállítottak, hogy fogadhassak egy telefonhívást Martin Whitmarshtól (McLaren vezérigazgató). Azt mondta, 'Gratulálok, azért szakítottam meg a tesztet, mert a versenyzőnk leszel jövőre.' Izgatottan mondta el nekem, közvetlenül a megbeszélés után, melyen ezt eldöntötték. Akkor még nem tudtuk, hogy Ron (Dennis) szintén tárgyalt, méghozzá Sauberrel, arról, hogy megszerezze Kimit. Ha Sauber nemet mondott volna, és Ron nem gondolta volna Kimit jobb opciónak nálam - ami valószínűleg jogos volt -, akkor a McLarennél versenyezhettem volna 2002-ben. Ez után azonban már nem  kaptam hívást, így mikor rájöttem, hogy valami nincs rendben, repülőre ültem, hogy meglátogassam Ront, aki azt mondta, 'Valójában megszereztük Kimit.'"

Ennek ellenére Wurz 2005-ig a McLarennél ragadt, és dobogóra is ért, mikor a sérült Montoyát helyettesítette 2005-ben.

"Túl késő volt már, és túl bonyolult lett volna más szerződést kötni." - folytatta az osztrák. "Eléggé felnőtt voltam már ahhoz, hogy érzékeljem, hogy nem azért csinálták ezt, hogy engem bántsanak, hanem azért, mert úgy gondolták, hogy ez egy jobb opció a csapatnak. Választhattam, hogy úgy döntök, mint egy hisztis gyerek és elmegyek a csapattól, vagy férfiként viselkedek, maradok és megpróbálom meggyőzni őket, hogy jó munkát végzek számukra. Szóval maradtam a McLarennél és továbbra is nagyon a dolgomra kncentráltam."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!