f1

2016.05.15. 14:53

A Mercedes nem tudott elég érdekes ajánlattal előállni

Toto Wolff szerint ők nem tudtak megfelelő ajánlatot tenni Verstappennek.

Kovács Noémi

Fotó: Mercedes AMG Petronas

Azt néhány napja már a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is elismerte, hogy a Verstappen-Kvyat helycsere oka részben az volt, hogy megakadályozzák a holland versenyző ferraris vagy mercedeses szerződését.

Azonban utóbbi istálló motorsport igazgatója, Barcelonában beismerte, hogy már 2014-ben is érdeklődtek az ifjabbik Verstappen iránt, aki akkor még az F3-as Európa bajnokságban versenyzett. Akkoriban kereste meg őt a Red Bull is, viszont a brackley-i istálló az ajánlata szerint Verstappennek 2015-ben a GP2-ben kellett volna versenyeznie, míg a Red Bull a Toro Rosso egyik ülését ajánlotta neki, így a holland pilóta végül a Red Bull junior programja és az F1 mellett tette le a voksát.

„Max remek srác és Jos is nagyszerű fickó, aki ismeri a versenyzés csínját-bínját. Emlékszem, hogy először 2013-ban láttam Maxet az FIA díjátadóján, amikor még gokarttal versenyzett, két évvel később pedig teljes joggal letette a névjegyét a Forma-1-ben. Azonban komoly tárgyalásokat sosem folytattunk, mert nyilvánvaló volt, hogy már felvették a kapcsolatot a Red Bullal, és amikor az igazán számított, mi nem tudtunk elég érdekes ajánlatot tenni neki.” – kezdte az osztrák szakember.

„A Red Bull a Toro Rosso ülését adta neki és most, két éven belül nyilvánvalóvá vált, hogy a Red Bullnál kell helyet biztosítaniuk számára. Most pedig itt vagyunk, minden úgy történt, ahogy azt Jos eltervezte, ez pedig nagyszerű dolog.” – fűzte hozzá a Mercedes sportigazgatója, aki úgy véli, hogy az időmérőn mutatott tempó alapján a Red Bull ismét veszélyt jelenthet az éllovasokra. Főleg úgy, ha a barcelonai teszten bebizonyosodik, hogy a Renault B-motorja meghozza az elvárt teljesítménynövekedést.

„A Red Bull remek tempót ment az időmérőn, és pénteken a hosszabb etapjaik is jónak tűntek. Emellett hallottuk már a pletykákat, hogy a Renault továbbfejlesztett motorja újabb néhány tizedet hozhat nekik. Egyértelmű, hogy a Red Bull nagyot lépett előre és így komoly versenytárssá válhat, mindenképpen figyelnünk kell a teljesítményükre.” – tette hozzá Wolff.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!