f1

2016.05.15. 08:11

Alonso: Sokat jelent a csapatnak, hogy ott voltunk a Q3-ban

Fernando Alonso szerint hatalmas áttörés, hogy a McLaren és a Honda újraegyesülése óta először ott volt a Q3-ban.

Komenda Vivien

Fotó: McLaren

„Azt hiszem, már nagyon megérdemeltük.” – fogalmazott a spanyol. „Túl sokáig néztem a tv-n keresztül a Q3-at, jó volt végre részt is venni benne.”

„Fantasztikus érzés, és próbáltuk a legjobbat kihozni belőle. Már talán pár versennyel hamarabb is megérdemeltük volna, de volt, hogy nem használtuk ki a lehetőséget.”

Alonso azonban óvatosságra int, szerinte csapata nem javul minden hétvégére ekkorát, és lépked előre az első helyig idén.

„Örülünk az első lépésnek, de arra koncentrálunk, hogyan szerezzünk pontokat. Ez a fő feladat. Folyamatosan fejlesztjük az autót, és reméljük, ezek a változások meghozzák a várt eredményeket.”

„Realistának kell lennünk, tudjuk, hogy a pole nagyon messze van. Ez csak az első lépés volt.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!