f1

2016.06.03. 13:50

Palmer új kasztnit kap Kanadára

Jolyon Palmer monacói balesetét követően új autót kap a montréali fordulóra.

Gyimesi Brigitta

Fotó: Renault Sport F1

A brit a Monacói Nagydíj safety caros rajtját követő első versenykörben csúszott meg egy felfestésen és törte rommá Renault-ját a célegyenesben és az azt követő Saint Devote-kanyarban.

„Az autó rézsút ütközött a szalagkorlátoknak, elég erős volt az ütés, ez pedig tönkretette a kasztni elejét” – magyarázta a Renault kasztniért felelős technikai igazgatója, Nick Chester. „Mivel van egy új kasztnink amúgyis, logikus, hogy ezt vigyük Kanadába. Szerencsére a 04-es számú már majdnem kész fázisban volt, így csupán az üzemanyagtartályt kellett beleszerelni, valamint telekábelezni, és mehet is.”

Mostanra Palmer is megértette, mi is történt ott Monacóban.

„Átrágtuk magunk az adatokon, és úgy fest, a zebrafelfestés miatti alacsony tapadás okozta a kerekeim kipörgését, miközben kigyorsítottam” – mondta. „Az autó kitört oldalra és belementem a korlátokba – rossz helyen és rossz időben voltam. A lábfejem kissé meghorzsolódott, de legfőképp az autó és az egóm szenvedett a balesettől.”

Palmer már Barcelonában új kasztnit kapott, amellyel az addigi formahiányát igyekeztek kiküszöbölni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!