f1

2016.07.24. 11:49

Hamilton kész elfogadni a „rettenetes” kinézetű Halo-t

Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy a Forma-1-es pilótáknak készen kell állniuk a Halo elfogadására, ha az FIA jóváhagyja, annak ellenére, hogy sokaknak nem tetszik a kinézete.

Hegedűs Dávid

Fotó: Tajthi Andrea

Hamilton már régóta egyértelművé tette, hogy nem tetszik neki a Halo rendszer. Az FIA pénteki előadásán – amikor korábbi baleseteket mutattak F1 és más kategóriákból – kissé megváltozott a nézete.

Az FIA előadásán kiemelték, hogy a Halo rendszer segítségével a súlyos baleseteknél 17%-kal nő meg a túlélési esély.

„Nagyon figyeltem az előadás során az elhangzottakra.” mondta Hamilton. „A biztonságot nagyon, nagyon komolyan veszem.”

„Az érdekes dolog, hogy a Halo-rendszer ugyan nem néz ki jól, de a verseny hevében 17%-kal nőnek a túlélési esélyeink, és ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni.”

„Ugyanakkor vannak olyan váratlan helyzetek, amikkel szemben ez a megoldás sem véd, gondoljunk csak Felipe [Massa] balesetére 2009-ből.”

„Azt hiszem, hogy Justin [Wilson] életét sem mentette volna meg, mert egy hegyes tárgy találta el a fejét. A legjobb megoldás talán a zárt pilótafülke lehetne.”

„Szóval nem hiszem, hogy figyelmen kívül hagyhatjuk azokat a megoldásokat, amelyek egy kicsit is javítanak a biztonságon. Ha egy kicsit is javít a helyzeten, akkor rendben van. Ha ezt az FIA kötelezővé teszi, akkor el kell fogadni, nincs mit tenni.”

Mindazonáltal Hamilton tovább bírálta a rendszer kinézetét. „Ez szörnyen néz ki, de mint mondtam nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy 17%-kal növeli a túlélési esélyünket egy súlyos balesetnél.”

„Mutattak egy GP2-es versenyzőt, aki a falba csapódott veszélyesen. Szerencsére nem sérült meg, de a feje veszélyben volt, ez a megoldás segített volna.”

„Ez a megoldás sem segített volna Jules [Bianchi] beleseténél, hiszen egy nagyon nehéz teherautót talált el.”

„Azt hiszem, hogy továbbra is ebben az irányban folytatjuk. Bár még nem mentem vele, csak azt tudom mondani, hogy nem úgy néz ki, mint ami egy Forma-1-es autóhoz tarzotik.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!