Johnny Cecotto közel járt hozzá, hogy négy keréken is maradandót alkosson

Fotók: Varga András

Lehetett volna akár John Surtees méltó utóda is, de a Forma-1 nem jött össze Johnny Cecottonak, nem úgy mint a motoros világbajnokság megnyerése a Yamahával. A királykategóriában sosem sikerült teljes évet futnia, 1983-ban becsődölt a csapata, 1984-ben szezon közepe után kicsivel véget ért a karrierje, egy hatalmas balesetnek köszönhetően. Ayrton Senna első csapattársa volt a Tolemannál, de hogy ez mennyit nyomott a latba, az is kiderül azon interjúból, amit a Red Bull Ringen készítettünk vele.

Vámosi Péter: Annak idején neked sikerült a váltás a motorozás elitjéből a királykategóriába váltani. Mit gondolsz, manapság is lehetséges ez, Valentino Rossi például meg tudná ezt csinálni?
Johnny Cecotto: Pár éve történt, hogy kipróbálta a Ferrarit. Láttam is őt egyszer tesztelni Mugelloban, ott voltam. De igazából nem tudom. Ezen teszt után úgy döntött, hogy mégis marad a motoroknál, de nem volt ez tőle egy rossz gondolat, hogy kipróbálja magát. Ugyanakkor ez egy nehéz döntés, hogy elhagyd-e a kétkerekűek világát amit uralsz és nyerhetsz további versenyeket és bajnokságokat, vagy vállalod a kockázatot váltasz négykerekűekre, beszállsz a Forma-1-be, és esetleg mégsem jönnek az eredmények.

VP: Annak idején Téged mi motivált a váltásra? Jött egy lehetőség?
JC: A kezdetektől fogva akartam. Apám Venezuelában szintén motorversenyző volt, és országos bajnok is volt. Pár évvel később azonban váltott versenyautókra. Így amikor 16 évesen elkezdtem ezt az egészet motorokkal, akkor apám ezt mondta az első versenyem után: "Hát... Jól versenyeztél, de miért nem várod meg amíg 18 éves leszel, és segítek neked akkor az autókkal..." Erre azt válaszoltam neki, hogy: "Később segíthetsz az autóversenyzéssel, de jelenleg motorokkal teszem ezt, és majd meglátjuk." Valahogy így történt. A fejemben azonban mindig is ott volt, hogy autókkal akarok versenyezni, és hogy el akarok jutni a Forma-1-ig.

VP: És ez sikerült is neked 1983-ban, a Theodore Racing Teammel. Ez volt az egyetlen lehetőséged?
JC: Az ezt megelőző szezonban az európai Formula-2-ben versenyeztem. Elég szerencsétlen módon, de az utolsó versenyen veszítettem el a bajnoki címet. Másodikként végeztem, egy pont hátránnyal, mivel az utolsó verseny első körében leszorítottak a pályáról. Ezen bajnokság és esemény után hívott fel Morris Nunn a Theodore-(Ensign) csapattól, hogy akarnék-e esetleg náluk versenyezni a Forma-1-ben? Mondtam azonnal, hogy: "Persze, miért is ne?!" Így keveredtem tehát a száguldó cirkuszba. Ez az év jól kezdődött, egész jó volt az autó, a második versenyen hatodik lettem. Negyedik is voltam már azon a versenyen, de elkezdett rakoncátlankodni a váltó. Egyik fokozatom teljesen el is ment, így lettem pontszerző. De aztán a csapat másik részének elfogyott a pénze, hatalmuk se volt már, így nem tudtuk befejezni a szezont. A következő szezont már a Tolemannal kezdtem el, ami már végre turbós volt, Hart motorral. Abban az időben jó lehetőségem volt akár arra is, hogy még az ezt követő évben is a Forma-1-ben maradjak, és akár jobb csapatoknál is szóra jöhessek, mint például a Williams, Brabham, de akár a Ferrari is. Aztán jött a nagy balesetem júliusban Brands Hatchben, és ez lett a Forma-1-es karrierem vége is.

VP: Igaz-e az az állítás, hogy az akkori csapattársad, Ayrton Senna nem látogatott meg a kórházban ezen baleseted után?
JC: Igen, azt hiszem, hogy talán a teljes mezőny meglátogatott akkor engem... Ő nem jött el. Ez történt.

VP: Mikor szembesültél egyébként azzal, hogy ő lesz a csapattársad, mi volt az elképzelésed vele kapcsoaltban?
JC: Ez pontosan fordítva történt. Ő már a csapat tagja volt, és már aláírt szerződéssel rendelkezett a Tolemannal. Első számú versenyzőként szerződöt le velükt. Amikor én megérkeztem, már késő volt. Éppen csak szezonkezdet előtt lettem én végleges. Tudtam, hogy nem kapunk majd azonos motort, hiszen én az 1983-ast kaptam meg, a mechanikus injektorral, ő pedig az újat kapta, az elektronikus befecskendezővel. Volt tehát különbség, mind sebességben, mind erő terén a két kocsi között.

VP: De te is kipróbálhattad mindkét típust, amivel a Toleman abban az évben ment, nem?
JC: Egy alkalommal volt az Doningtonban, hogy ugyanazon a napon, ugyanazt az autót tesztelhettük. Akkor egy picivel gyorsabbnak bizonyultam mint Ő, és onnantól fogva teljesen megváltozott. Többé nem akart beszélgetni velem.

VP: Telemetriát cseréltetek, vagy nem?
JC: Bizonyos pillanatokban igen. Akkoriban azonban az elektronikus adatelemzésnek nem volt akkora jelentősége mint mostanság. Persze a csapatnak megvolt minden, és úgy használták fel ezeket, ahogy csak akarták, nem votl ez akkora hadititok.

VP: Később a túraautózásra váltottál, és a DTM keretein belül a Hungaroringen 1988-ban kétszer is sikerült nyerned! Erre miképp emlékezel vissza?
JC: Igen, ez nagyszerű volt, és pontosan emlékszem erre a hétvégére, jó volt akkor AMG-snek lenni. Ez egy hatalmas eredmény volt akkor nekünk, mert a szezon elején rengeteg problémánk akadt. Az autó nem volt elég gyors, sok volt a műszaki hiba, a motorral is voltak bajok, meg ilyesmi. Ez egy jó start volt ahhoz, hogy még eredményesebbek legyünk, bár ugye az AVUS-on is nyertem korábban. Egy évvel később az autó már igazán jó lett, én viszont visszatértem a BMW-hez, mivel felajánlották, hogy versenyezzek inkább újra náluk. Meghoztam ezt a döntést, visszamentem, ők meg utána lettek jók. Persze nekem is jó dolgom volt, mert még vagy 10 évig a BMW-nél maradhattam. Pár év múlva azonban a BMW úgy döntött, hogy befejezi a DTM-es szereplést, ez mondjuk az érem rossz oldala volt.

VP: Majdnem megnyerted 1990-ben a DTM bajnoki címet is, de aztán Michael Schumacher segített ezen egy kicsit, hogy ez ne sikerüljön. Haragszol-e még rá ezért?
JC: Nos, nem szeretem az ilyen jellegű megoldásokat. Láthattuk, hogy később is élt ilyen eszközökkel Mika Häkkinennel, Damon Hillel, Jacques Villeneuvevel és még sokan másokkal szemben. Ez amit Ő művelt, nem az a fajta autósport, amit én szeretek. Ha valaki gyorsabb, akkor hadd menjen, nem látom értelmét annak, hogy direkt nekiütközöm, és így állítsam meg.

VP: Beszéljünk a jelenről is. Mi kellene ahhoz, hogy a fiad Johnny jr. is bekerülhessen a Forma-1-be?
JC: Manapság már teljesen másképp mennek a dolgok, mint az én időmben. Persze ki kell hogy próbáld magad, és be kell bizonyítanod, hogy jó vagy, és gyors. El is kell érned jó eredményeket. Azonban kell magad mögött tudnod erős támogatókat is. Két éve jó nagyon szezonja volt a GP2-ben, akkor minden ajtó nyitva is volt ahhoz, hogy felmehessen a Forma-1-be, mivel Venezuela állami támogatását élvezhettük. A helyzet azonban megváltozott a hazámban, és minden rosszra fordult az olajár zuhanás illetve a politikai helyzet miatt. Elvesztettük ezt a szponzorációt, és így már nem tudtunk feljebb lépni.

VP: Elképzelhető, hogy a rossz politikai oldalon álltatok? Mert Pastor Maldonadonak legalább tavalyig sikerült a Forma-1-ben lennie...
JC: Végül is, igen. Pastor Maldonado-t már sokkal régebb óta támogatja a kormányzat illetve a hazai olajvállalat. Chavez is a barátja volt, de inkább a venezuelai olajtársaság volt a szponzora. Ez is egy probléma volt, mert neki nyilván nem volt jó az, hogy lenne egy másik venezuelai versenyző is a Forma-1-ben. Ez nem segítette a fiamat abban, hogy előrébb lépjen. Ahogy már mondtam, két éve rossz irányba mentek el a dolgok Venezuelában, főleg az olajjal. Pastor Maldonadonak is emiatt kellett befejeznie.

VP: Le Mansozzunk! A 90-es évek közepe után ebbe is belecsöppentél, milyen emlékeid vannak ezzel kapcsolatban?
JC: Legelőször még egy M1-essel voltam Le Mansban 1981-ben. Ugyanolyan, pontosabban inkább hasonló autó, mint amivel itt most megyünk. Aztán valóban a 90-es években előbb a McLaren F1-gyel, illetve a BMW V12 LM-mel mentem, melynek a fejlesztésében a Williams F1 is benne volt. Nehéz verseny volt, akadtak technikai problémáink, így nem is volt lehetőségünk jó helyen szerepelni. Keménynek kell lenni, de emlékszem még a hangulatra, az jó volt. Az egyik legnagyobb probléma azonban az, hogy mekkora különbség van az autók között. A top autók nagyon gyorsak, és ezekkel az egyenesekben meg a kanyarokban hamar megtalálsz sokkal lassabb autókat, ez ad egyfajta nehézséget az egésznek. Olykor ez elég veszélyes is.

VP: Amikor a fiaid olyan pályára érnek, ahol magad is versenyeztél, adsz nekik tanácsokat, vagy rájuk hagyod?
JC: Természetesen a kezdetekben amikor először mennek egy pályára, adok nekik némi támpontot, és a tapasztalatom miatt tudok nekik mondani ezt-azt. Annyira azonban nem is egyszerű a "tanárjuknak" lenni a saját fiaimnak. Amikor egy idő után már látom, hogy tudatosan mennek, és tudják hogy mit csinálnak, megtapasztalták a dolgokat, akkor békén hagyom őket. Ez az az út szerintem, ami által megtalálhatják önmagukat.

VP: Manapság mivel foglalkozol?
JC: Ma már csak napi szinten dolgozok, üzletelek, és próbálok támogatókat megnyerni a fiaimnak, hogy versenyezhessenek, mert ez az, amit csinálni akarnak.

VP: Szerinted lehet-e valaha is Forma-1-es futam Venezuelában?
JC: Jelenleg nehéz a helyzet. Egy éve megkerestek azzal, hogy benne lennék-e egy olyan projektben, amelyben egy szép pálya épülhetne meg, a FIA elvárásainak megfelelően. Most azonban ahogy mondtam már, mindent nagyon át kell gondolni Venezuelában, és le is lett ez a dolog állítva. Talán ha a dolgok rendeződnek az országban, akkor erre is lenne esély, igen!

VP: Lehet-e Rád számítani szeptemberben a magyar DTM futamon?
JC: Nos, ezt még nem tudom. Elég elfoglalt vagyok a fiaim dolgában, követem a versenyeiket, próbálok a helyszínen lenni. Próbálok nekik segíteni a megfelelő pillanatokban. Nagyon másra most nincs időm. Néha akad egy-egy szabad hétvégém, mint ez a mostani is, és akkor itt vagyok, de alapesetben nehéz ezt összehozni.