f1

2016.07.15. 13:06

Prost szerint hasonlít a Mercedes belháború az ő csatájára Sennával

Szerinte mindig akad egy sofőr, aki ilyen helyzetben fölényeskedik

Vámosi Péter

Fotó: Mercedes AMG Petronas

Alain Prost szerint a Mercedes versenyzőinek a harca hasonlít arra az intenzív legendás küzdelemre, amit ő folytatott Ayrton Sennával. A német csapat már nyíltan tervezte a csapatutasítás alkalmazását, miután Lewis Hamilton és Nico Rosberg Ausztriában is összeütköztek, helyette végül csak szigorúbb házi szabályokat vezettek be, illetve titokzatos "elrettentő" intézkedéseket helyeztek kilátásba. Prost szerint azonban akár lehet az is, hogy kénytelenek lesznek alkalmazni ezt végül, a 2016-os szezon végén. Egy francia sportlapnak így nyilatkozott:

"Két, három versennyel a vége előtt ha Toto Wolff elkezd majd utasításokat adogatni, ugyan el kell majd fogadni azokat, azonban ez szégyenletes lenne. Én is ezt tenném. Egy csapatban mindig van egy pilóta, aki azt gondolja ilyen helyzetekben hogy fölényes lehet a másikkal szemben, és aggódom is, de ezt a helyzetet kezelni kellene közöttük. Ez történt köztem és Ayrton Senna között is, és ezután megromlott a kapcsolatunk. Addig azonban, amíg elöl vannak (a bajnokságban), nem szükséges alkalmazni csapatutasítást

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!