f1

2016.09.05. 18:55

A Ferrarinak szüksége van egy kis időre, hogy visszatérjen az élre

Az olaszok csapatfőnöke szerint most már jó úton haladnak.

Horváth Dániel

Fotó: Scuderia Ferrari

A Ferrari szurkolói nem számíthattak nagy eredményre az Olasz Nagydíjon, miután Sergio Marchionne elnök kijelentette: a márka megbukott az idei céljainak elérését illetően.

Maurizio Arrivabene, az olaszok csapatfőnöke némileg derűlátóbb: „Sergio azt mondta, látja a változásokat az érkezése óta. Úgy gondolja, szilárd a csapat jelenlegi felépítése.”

„Elég emberünk van a Ferrarinál ahhoz, hogy a megfelelő irányba fejlesszünk. Sergio sem elégedett az idén elért eredményekkel, de látja a fejlődést és ő is várja a jobb szereplést.”

Nem sokkal korábban közös megegyezéssel távozott a Ferraritól James Allison, a korábban megváltóként érkező brit technikai igazgató. Arrivabene szavaiból arra is lehet következtetni, valami nem volt rendben a közös munkában.

„Természetesen nem értük el, amit szerettünk volna, de egy hónappal ezelőtt léptünk. Azóta, az elmúlt két versenyen már jobban mentek a dolgaink. A csapaton belüli hangulat nagyon pozitív és mindenki mindig várja a következő versenyt.” – utalt Allisonra.

A Ferrari amellett, hogy keményen dolgozik 2017-es autóján, az idei évet sem adja fel teljesen.

„Ha egy csapatért dolgozol, és a csapat neve Ferrari, akkor nem adhatod fel.”„Ez a csapat soha nem adja fel. Ez a filozófiánk és a csapat, aki a Forma-1-ben dolgozok, soha nem akar leállni. Meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt, menedzselnünk kell a szituációt. Szerencsére megvannak hozzá a megfelelő embereink.”

A tifosi számára újabb reményt jelenthet 2017: ne feledjük, a Ferrari utoljára 2007-ben ünnepelhetett világbajnoki címet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!