2016.09.22. 17:38
Massa örül, hogy sokaknak hiányozni fog
Felipe Massát meglepték a visszavonulásával kapcsolatos reakciók.
Fotó: Glenn Dunbar/Williams
A 35 éves brazil 2002-ben debütált a száguldó cirkuszban, 11 versenyt nyert a Ferrarival, és kis híján a 2008-as világbajnok is ő lett. Monzában azonban bejelentette, az idei év végén visszavonul.
„Nagyon nagy tiszteletet és szeretetet éreztem, a világ minden tájáról érkeztek a reakciók, üzenetek.” – fogalmazott a brazil UOL Esporte-nak. „És egyben meglepett is voltam. Nagyon örülök a sok üzenetnek, amit kaptam a rajongóktól, és azoktól az emberektől, akikkel a karrierem során együtt dolgoztam, és segítettek nekem. Nagyon meglepett ez a rengeteg elismerés.”
Massa hozzátette, elégedett 15 éves F1-es karrierjével, és nagy örömmel gondol majd vissza erre az időszakra.
„22 pilóta van a Forma-1- ben, de nem sok mondhatja el magáról, hogy 15 évig a sportban volt, és ilyen karriert futhatott be, mint én tettem.”