f1

2016.09.26. 11:24

Tárt karokkal várja Massát a Formula E

Alejandro Agag, az elektromos széria vezetője szívesen látná a brazilt már a következő szezonban.

Komenda Vivien

Fotó: LAT/ WIlliams F1

Massa korábban már elmondta, miután visszavonul a Forma-1-ből, szívesen folytatná pályafutását a DTM és a WEC mellett akár a Formula E-ben is. Ennek a hírnek pedig a sorozat vezetője is megörült, aki így nyilatkozott a spanyol El Confidencial napilapnak:

„Mikor megtudtam, hogy visszavonul az F1-ből, azonnal küldtem neki egy üzenetet, hogy találkoznunk kellene.”

„Nagyon örülnék, ha nálunk versenyezne. Tudom, hogy a csapatok választják ki azt, hogy kit szerződtetnek, de én nagyon boldog lennék, ha egy ilyen képességű pilóta csatlakozna a sorozathoz. Az pedig, hogy a DTM és a WEC mellett mi vagyunk az egyik opció számára, jól mutatja, hogy a sorozat az igazán profi, nagy múltú versenyzőket is érdekli.”

Az is szóba került az interjúban, hogy esetleg nem Massa megy a Formula E-be, hanem Agag a Forma-1-be.A Liberty Global ugyanis, mely a Forma-1 új tulajdonosának, a Liberty Médiának testvérvállalata, az elektromos széria egyik tulajdonosa. Így jogosan merül fel a kérdés, láthatjuk-e a spanyol vezetőt a közeljövőben a száguldó cirkusz vezetőségi tagjaként?

„Nem tudom. Sok pletyka kering, de semmi nem biztos. A dolgom most a Formula E-ben van, és majd meglátjuk, mit hoz a jövő.” – zárta Agag.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!