2016.09.27. 08:13
Wehrlein: Tudom, hogy Lewis és Nico szerződése is 2018-ban jár le
Wehrlein készen áll jövőre is a Manornak versenyezni.
Fotó: Tóth Zsombor
A Mercedes német tehetsége DTM bajnokként érkezett meg a Forma-1 sereghajtó csapatához, a Manorhoz. Wehrlein nem titkolja: kezdetben sokkolta, hogy a mezőny végén kell küzdenie.
„Először elég sokkoló volt, de hozzászokik az ember” – mondta a német Sport Bildnek.
„A DTM bajnokaként nem voltam felkészülve arra, hogy a huszadik hely környékén autózzak.”
A 21 éves Wehrlein célja természetesen nem más, mint bajnoki címet nyerni a Mercedes csapatával. Jelenleg azonban nincs szabad hely a bajnok istállónál.
„Tudom, hogy Lewis és Nico szerződése is 2018 végén jár le. Nincs is különösebb tervem, csupán mindig szeretném a teljesítményem legjavát nyújtani.”
„Ha két, a Manornál eltöltött év után léphetnék előre, az nagyon pozitív lenne, hiszen kemény időket éltünk át, melyben segíthettem előrelépni a csapatnak. Ha a Mercedes segítségével egy nagyobb csapathoz mehetnék jövőre, az szintén jó lenne, hiszen egy tapasztaltabb csapattárs oldalán versenyezhetnék. Ha pedig teljesítek, akkor jó esélyem lesz a Mercedes egyik ülésére.”
Wehrlein biztos benne, hogy a Mercedes össze akarja hasonlítani az ő és csapattársa, Esteban Ocon teljesítményét, a jövőjéről való döntést pedig még a szezon vége előtt szeretné megtudni.
„Estebant elég jónak tartják, de egyelőre nem tűnik jobbnak nálam. Ez természetesen jó hír számomra.”