f1

2016.10.22. 12:18

A Haas többet vár Gutierreztől

Gunther Steiner, a Haas vezetője szeretné, ha két pilótája hasonló pontokkal zárná az évet.

Komenda Vivien

Fotó: Haas F1 Team

Míg Grosjeannak 28 pont áll a neve mellett, Gutierrez ötször volt tizenegyedik, habár a csapatvezető bevallotta, sokszor nem a mexikói pilótán múlott, hogy nem tudott közelebb végezni csapattársához.

A csapat hazai versenye előtt nyilatkozó Steiner elmondta, azt várták, hogy mindkét autójuk a top10-ben végez a legtöbb versenyen.

„Lehet, hogy tud még pontokat szerezni, hiszen látjuk, hogy Romain is tudott. Tavaly még nem tudtuk, mennyi pontra számíthatunk, most viszont már egyértelmű.” – magyarázta Steiner. „Reméltük, hogy a két pilótánk közelebb lesz egymáshoz.”

A vezető azonban tisztázta, Gutierrez nem okolható, hiszen számos esetben volt műszaki hibája, vagy épp balesetbe keveredett.

„Szerintem senki nem sajnálja jobban, hogy nem szerzett pontot, mint ő maga. Egy autóversenyzőnek ez komoly csapás, hogy neked nincs pontod, a csapattársadnak pedig 28. Ez nagy különbség. Viszont nem írható minden az ő számlájára. Sokszor volt fék, és motorhibája, és Alonsoval is összeakadtak már Ausztráliában.”

A mexikói pilóta természetesen reménykedik, hogy jövőre is maradhat a Haas csapat tagja, ők azonban nem sietik el a döntést.

„Folynak a tárgyalások. Ez nem csak a pontokon múlik, hanem számos más tényező befolyásolja a döntést.” – zárta Steiner.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!