f1

2016.10.20. 11:32

Egyre nagyobb esélye van Auernek egy F1-es ülésre

Gerhard Berger is megszólalt unokaöccse esélyeivel kapcsolatban.

Komenda Vivien

Fotó: Varga András

Múlt hónapban Toto Wolff fogalmazott úgy, az ajtó nyitva áll a 22 éves osztrák pilóta előtt, aki jelenleg a Mercedes versenyzője a DTM-ben.

A német gyártó két versenyzőt is hozott a DTM-ből a Forma-1-be a közelmúltban, Pascal Wehrleint és Esteban Ocont. Jövőre pedig mindkettejüknek komoly esélye van feljebb lépni a Manortól, Wehrleinnak a Foce Indiával, míg Oconnak a Renault-val van kinézőben egy szerződés.

Auer nagybátyja, a korábbi F1-es Berger így nyilatkozott a Speed Week-nek: „Amennyiben Lucas feljebb szeretne lépni, megfelelő teljesítményt kell nyújtania a DTM-ben, illetve szüksége van egy befolyásos személyre, aki segít neki.”

A fiatal osztrák esetében egyből két ilyen emberről is beszélhetünk, hiszen nagybátyja mellett Toto Wolff is bíztatja.

„Természetesen, ha az embernek lehetősége van bekerülni a Forma-1-be, élnie kell vele.” – fogalmazott Berger.

Auer az idei DTM szezont egyébként a tizenkettedik helyen zárta, a Lausitzringen pedig győzni is tudott.

Wolff a Krone napilapnak nyilatkozott Auerrel kapcsolatban: „Mielőtt futnál, meg kell tanulnod járni. Meg kell tennie a következő lépést, utána pedig bízom benne, hogy az ugrásra is képes lesz.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!