f1

2016.10.22. 14:47

Kvyat marad 2017-ben is a Toro Rossonál!

A csapat nem szeretné, ha más istálló vinné el az orosz pilótát

Vámosi Péter

Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool

Pár nappal azután, hogy versenyzőjüket hírbe hozták a Force Indiával a Toro Rosso megerősítette, hogy nem változtatnak a versenyzői felállásukon, és 2017-ben is marad a Sainz-Kvyat páros. Mivel Renault sem tudta elorozni Sainzot, ezért a Toro Rosso most nyugodtan adhatott ki ilyen sajtóhírt: „Azon csapatoknak üzenjük, akik szaglásztak a tehetséges párosunk körül, el a kezekkel, maradnak!”

Az orosz üdvözölte a Red Bull főnökeinek a döntését, hiszen sokat dolgozott azon, hogy átlendüljön azon nehézségeken, ami az év elején érte, melynek következtében vissza kellett térnie a Toro Rossohoz az anyacsapattól.

„Köszönöm a Red Bullnak, és dr. Markonak, és az egész csapatnak, hogy támogattak és hittek bennem azóta, hogy visszatértem a csapathoz. Boldog vagyok hogy maradhatok a csapattal, hiszen otthonosan érzem magam. Nagyon várom már, hogy keményen dolgozzunk újra 2017-ben is, és komolyak a célkitűzéseim. Mindig is eltökélt leszek, 200%-ot adok bele, és annyira fogom nyomni neki, amennyire csak lehet, ebben biztosak lehetnek. Igazán megkönnyebbültem a döntést követően.” – adta elő Kvyat.

Franz Tost szerint meg fontos volt az, hogy ha már ennyit változik jövőre az autó, legalább a csapat személyzetében legyen stabilitás. „Szokatlan, hogy ennyire korán bejelentjük a versenyzőinket. Azonban annyi új elem érkezik összességében a Forma-1-ben, és a csapatunk is ugye motort vált, szóval mindenképp szerettük volna, hogy a két versenyzőnk megadja azt a stabilitást, ami kell a munkánkhoz. Carlos már a harmadik éve lesz velünk, ami mutatja is, hogy mennyire értékeljük őt. Ugyanakkor az utóbbi versenyek egyértelműen mutatják, hogy Daniil is visszatért a top formájához. Mindig is azt mondtam neki, hogy a jövője kulcsának a záloga az ő kezében van, és ez lett a mércéje. Teljesített is, így 2017-ben megérdemel egy ülést az STR12-ben. Így egy nagyon tehetséges és erős párosunk lesz, és azt gondoljuk, hogy nagyon is versenyképesek lesznek.” – tette hozzá a csapatvezető.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!