f1

2016.10.26. 11:12

Massa már vár a Forma-1 utáni életére

Minden a tervei szerint halad a karrierváltásával

Vámosi Péter

Fotó: LAT Photographic/ Williams F1

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a közönség kedvenc brazil pilóta a Forma-1 utáni versengését két szériára szűkítette le a palettából: vagy a Formula E-hez csatlakozik, vagy a leggyorsabb túraautó széria, a DTM lesz az új munkakörnyezete. Korábban még a Le Mans is benne volt a pakliban a visszavonuló Williams pilótánál. A 35 éves versenyző így nyilatkozott a brazil UOL-nak: "Alakulnak a dolgaim, és örülök a döntésemnek. Egyelőre nem akarom elárulni azt, hogy pontosan mit fogok csinálni, de minden a legnagyobb rendben. Ez most a karrierem legnyugodtabb időszaka, nem kell igyekeznem semmilyen döntésemmel."

Feltehetőleg Massa tárgyalásban áll több Formula E-s csapattal is, de a DTM is érdekes lehet számára, a WEC pedig azért került ki a képből, mert nem sok versenyképes ülés érhető ott most el. Erről a brazil ennyit árult el: Az a fontos nekem, hogy milyen típusú a versenyzés. A DTM-ben egyértelműen jók a versenyek, versenyképesebb az a széria, mint a WEC vagy a Formula E. Abban a helyzetben vagyok, hogy oda mehetek, ahol jobban érzem majd magam, persze lényeges kérdés az is, hogy be tudom-e majd fizetni a csekkjeimet..."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!