f1

2016.10.16. 09:48

Senna lett volna a bajnok 1994-ben, állítja új könyvében Hill

A 20 évvel ezelőtti világbajnok további izgalmas témákat is feszeget biográfiájában

Vámosi Péter

Fotó: LAT Photographic/Williams F1

Karrierje elején Ayrton Senna halála után, Damon Hill komoly küzdelmet folytatott Michael Schumacherrel. Sokan elég szkeptikusak voltak az ő világbajnoki címét illetően 20 évvel ezelőtt, ugyanakkor új könyvében elárulja azt, hogy mennyiben befolyásolta az ő karrierjét Ayrton Senna halála, és valójában mekkora "mágus" is volt Michael Schumacher.

Pont nagyjából 20 éve történt, hogy Damon Hill 1996 világbajnoka lett a Japán Nagydíjon, ezzel ő lett a nyolcadik a brit világbajnokok sorában. És amíg idáig eljutunk, a volt versenyző kifejti a véleményét azon meghatározó pillanatairól az életében, amelyek meghatározták az életet a pályán, és azon kívül.

A nagyon korai kezdetekről elmondja, hogy először tiltakozott az ellen, hogy az apja nyomdokaiba lépjen, hiszen mégis csak kétszeres világbajnok, és nem akarta az ő pályafutását folytatni a Forma-1-ben, ezért helyezte előtérbe először a motorozást, a négy kerekű járművek helyett: "Soha nem akartam autóversenyző lenni. Ahogy nőttem fel, mindig jöttek emberek, és kérdezhették, hogy "Te is autóversenyző leszel, mint apukád?" Erre az volt a válaszom, hogy nem fogom azt csinálni, amit elvárnál tőlem. Teljesen ellene voltam annak, hogy megfeleljek. Ez a dolog meg kifejezetten a motorversenyzés irányába terelt. Ha már valami vágyálmom volt, akkor az, hogy mint Barry Sheene versenyezhessek, és motoros Nagydíjakon induljak."

Azt azonban Damon is elismeri, hogy az életéhez szorosan kötődött a Forma-1, és szinte elkerülhetetlen volt, hogy idővel beszippantsa, hiszen még a keresztelőjén is olyanok jelentek meg, mint Sir Stirling Moss vagy Bruce McLaren. Erről azonban komolyan szó sem volt egészen a harmincas évei elejéig, négy évvel később pedig már világbajnok is volt. Ezzel kapcsolatban is volt véleménye a megőszült bajnoknak: "Nagyon sok szkeptikussal találkoztam a karrierem folyamán, és be kellett hogy bizonyítsam, hogy nincs igazuk. Amikor végül megnyertem, azt mondogattam, hogy: Na, ti jöttök, azt mondtátok, hogy nem tudom megcsinálni, most mit fogtok mondani?"

Hill édesapját végzetes légi katasztrófa érte, amikor Damon még csak 15 éves volt, és a könyvében eléggé érzékletesen írja le, hogy az 1996-os világbajnokság alatt biztos benne, hogy nézhette őt fentről, és hogy nagyon elégedett lehetett. Azonban nemcsak apja tragédiája az, amit Hillnek fel kellett dolgoznia. Ayrton Senna csapattársa volt a Williamsnél, amikor a brazil legenda belehalt végzetes sérüléseibe, amelyek érték az 1994-es imolai Nagydíjon. Damon őszintén elismeri: "Megváltoztatta az életemet. Nem hiszem, hogy egyébként nyertem volna világbajnoki címet. Mindig is másodhegedűs lettem volna Ayrton után, talán a második helyért harcoltam volna Michael Schumacherrel. Az első vonalba küldtek miután elvesztettük őt, és egy olyan sráctól várták a bajnoki címet, aki azt hitte, hogy soha nem lesz neki olyanja."

Hill egészen közelről megismerte a sport ikonjait, de nem csak Sennát vagy Prostot, hanem Schumachert is, és eléggé egyértelmű, hogy a némettel kapcsolatosan még mindig vegyesek az érzelmei. "Michael egyértelműen egy tehetséges és eltökélt versenyző volt, de egy olyan csapatnál volt, akik bármire képesek voltak a győzelemért. Volt egy fura kapcsolata a szabályrendszerrel, amit sokan meg is kérdőjeleztek vele kapcsolatban."

Annak ellenére, hogy finoman szólva is kontrasztos volt a kapcsolatuk elismeri hogy Schumacher volt egyike a legtehetségesebb versenyzőknek, és erre példát is hoz: "Félelmetes volt. Éppen Suzukában voltunk, követtem őt szakadó esőben, szinte benne voltam a sebességváltójában, és néztem, ahogy uralja az autóját, olyan volt, mint egy bűvész. Már-már úgy nézett ki, hogy minden alkalommal leesik a pályáról, de aztán mégse. Maximális tiszteletem a képességeit és a versenyszellemét illetően, de amilyen filozófiával ő közelített a sporthoz, nos az mondhatom, hogy eléggé másmilyen, mint az enyém."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!