f1

2016.11.24. 13:50

Ecclestone szerint semmi se változott, mióta színre lépett a Liberty

Ő mindenesetre kellően fittnek érzi magát ahhoz hogy maradjon, esze ágában sincs meghalni

Vámosi Péter

Mr E. azt gondolja, hogy az amerikai üzletember semmit nem fog lépni addig, amíg 100%-ban meg nem valósul a felvásárlás, ami a következő év elején történik majd meg valamikor. A motorsport.com-nak elő is adta a gondolatait: "Eddig semmi sem változott. Változtak a részvényesek, de más nem. Jelenleg a Liberty helyzete az, hogy 10%-át birtokolják a cégnek. Chase az igazgatójuk, úgy ahogy Peter Brabeck is volt. Csinált bármiben is többet mint Peter? Feltehetőleg nem. Most próbál többet megismerni abból a cégből, amit megvett. Egy terméket vásárolt. Most nézegeti, hogy mégis mit vett, és hogy milyen lesz majd amikor átveszi az irányítást, ami még pár hónap. Addig mi mit csináljunk? Biztos vagyok benne, hogy amint rendezik a soraikat, és átveszik a tényleges irányítást, az jól fog kinézni. Ennyi idő alatt meg látni fogják, hogy mi rossz, és mi az, amiről csak azt gondolták, hogy rossz. Lehet hogy tévedünk majd, és meglátjuk azt, hogy hogy raknak dolgokat rendbe."

Eccelstone azt is elismerte, hogy egy komoly kérése már van a Libertynek: "Több versenyt akarnak Amerikába. Szeretnék azt is, hogy jobb legyen a televíziós közvetítés minősége is, de elsősorban több versenyt akarnak ott, aminek mi is örülnénk. Már csak az a kérdés, hogy ezt hogyan valósítsuk meg."

Arra a kérdésre, hogy a Liberty segítene-e neki hogy keresztülvigye azon változásokat a sportban amiket akar, ennyit mondott: "Sok apró dolog van még ezzel kapcsolatban, amit ki kell hogy szórjunk."

Határozottsága ellenére Ecclestone jövője még mindig nem tisztázott, pedig bejelentésre került, hogy még három évig maradna legalább. Ezzel kapcsolatban már óvatosabban fogalmaz: "Még nem tudjuk, hogy ezzel mi lesz. Három év azért kicsit nonszensz, de meglátjuk, hogy mi lesz majd. Elég fittnek érzem magamat, nem érzem azt, hogy hamarosan meghalnék, persze ez is megtörténhet. Ugye, ezeket a dolgokat nem tervezzük..."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!