f1

2016.11.12. 15:41

Gutierrez: A Haas döntése nem volt fair

A több hónapos bizonytalanság után a héten a mexikói pilóta megtudta, csapata nem kíván szerződést hosszabbítani vele, helyét Kevin Magnussen veszi át.

Komenda Vivien

Fotó: Haas F1 Team

Habár Gutierrez nem szerzett még pontot a szezonban, elmondása szerint erről sokszor csapata tehetett.

„Nem értem a döntést. Nagyon sok olyan helyzet volt, amikor nem volt megfelelő a teljesítményünk. De ez nem feltétlenül az én hibáim miatt történt így.” – nyilatkozta a mexikói pilóta.

„Elfogadom a döntést, mivel ez a csapat dolga. Viszont nem gondolom igazságosnak, hiszen az év eleje nem igazán alakult a legjobban számunkra. Nagyon sok műszaki problémám volt. Én is hibáztam, ezt elismerem, de a csapat részéről több hiba történt.”

„Tiszteletben tartom a döntést, de egyáltalán nem értek egyet vele.”

Gutierrez 2015-ben a Ferrari tartalékpilótája volt, ezután tért vissza idén a Haassal. A jelenlegi állás szerint pedig két esélye van a rajtrácson maradni 2017-ben: a Manor, vagy a Sauber csapatával, ahol 2013-ban debütált.

„A célom, hogy versenyzőként maradhassak a Forma-1-ben. Van pár lehetőségem, a döntés pedig hamarosan megszületik.” – zárta Gutierrez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!